Gazdaság

Árversenytárs

A japán Vodafone-t néhány hónapja felvásárló Softbank felforgatni készül a mobilpiacot.

David Beckhamet lecserélték Cameron Diazra, a hollywoodi szőkeség pedig mindenhol telefonál. Az utcán, otthon, a szupermarketben, sőt, munka közben is. Persze, hiszen hálózaton belül ingyen hívhat bárkit – sugallja a Vodafone-ról Softbankra átkeresztelt japán mobilcég legújabb reklámkampánya. A szigetország harmadik számú mobilszolgáltatójának új stílusa híven jelzi: a brit gyökerű multinacionális tulajdonos immár végleg átadta a helyét Szon Maszajosinak, az ország leggazdagabb emberének, s nem mellesleg a japán Yahoo! tulajdonosának.


Árversenytárs 1

Softbank-modellek. Ötvennégy színben. Fotó: Reuters

UTOLSÓBÓL ELSŐ? A koreai származású üzletember arról híres, hogy ha belép egy piacra, akkor ott bizony megmozgatja az állóvizet (lásd külön írásunkat). Egyesek szerint erre lehet számítani a keitai denwa, azaz a japán mobiltelefonok esetében is. Szon máris kijelentette, hogy új cégét tíz év alatt japán legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatójává emeli. Ehhez a társaságnak 40 millió új előfizetőt kellene szereznie, illetve elcsábítania a versenytársaktól – ami a 125 milliós szigetország 75 milliárd dolláros éves forgalmú, ám gyakorlatilag telített mobilpiacán sokak szerint lehetetlen vállalkozás. Ráadásul a jelenleg háromszereplős szektorban a kormány döntése értelmében jövőre további három cég is lehetőséget kap a megmérettetésre. E pillanatban 56 millió előfizetővel az NTT távközlési társasághoz tartozó DoCoMo a legnagyobb játékos, az a társaság, amely a világon először indított útjára harmadik generációs (3G) mobilszolgáltatást. A sokak szerint legvonzóbb szolgáltató viszont a KDDI-csoporthoz tartozó, narancssárga logós AU, amely 28 millió ügyféllel rendelkezik, míg a harmadik a Softbank, amely mindössze 16 millió előfizetőt örökölt a Vodafone-tól.

Mindössze, hiszen a japán Vodafone-nál az elmúlt időszakban folyamatosan morzsolódtak le az ügyfelek. Így a britek egykor koronagyémántként kezelt érdekeltsége a szerény profit ellenére is egyre inkább aggasztotta az anyacég vezetőit. Nem emiatt született ugyan ez év elején az új, koncentráltabb vállalati stratégia, az irányváltás azonban feltétlenül kapóra jött: a Vodafone 15 milliárd dollárért márciusban túladott japán érdekeltségén. Miért vált hirtelen ennyire sietőssé nyélbe ütni az üzletet? Nos, Japánban néhány hete, október végén indult be a számhordozhatóság, a Vodafone pedig attól félt, hogy amint ez bekövetkezik, tömeges ügyfél-elvándorolás veszi kezdetét a szigetországi leánycégnél.

Pedig mekkora volt a felhajtás még 2002-ben, amikor a Vodafone felvásárolta a kamerás telefonokkal elsőként előrukkoló J-Phone szolgáltatót. Csak úgy záporoztak az ígéretek: harmadik generációs hálózat, új szolgáltatások, a Japánban használatos CDMA-rendszer mellett GSM-üzemmódra is képes európai (mint hamar kiderült: Nokia) készülékek. A cél a piaci második hely megszerzése volt. Igen ám, csakhogy a minőségre és a technológiai újításokra nagyon is fogékony japán fogyasztók az európai telefonokat nagynak és butának, a szupergyors elérést biztosító lefedettséget pedig kevésnek és gyengének találták.

Jött tehát az új tulajdonos, a Softbank, amely többhónapos előkészítés után október elsején cserélte le a nevet és a céglogót, s ekkor gyújtotta be agresszív marketingkampánya rakétáit is. Az utcákat és a médiát ellepték az ingyenes beszélgetéseket, továbbá az 54 színben kapható 13 új készüléket hirdető reklámok. A Softbank egyes tarifacsomagjai 70 százalékkal (!) olcsóbbak, mint a Vodafone-időkben. Ez azonban az elnök-vezérigazgatói széket is elfoglaló Szon Maszajosinak még kevés: bejelentette, hogy 24 órán belül bármikor a konkurencia árai alá ígér, ha azok olcsóbbak próbálnának lenni nála.

ELLENTÁMADÁS. Több se kellett a versenytársaknak, az ingyenes telefonálást hirdető reklámokra ráhúzták a „félrevezető” jelzőt, és a Softbankot bepanaszolták a helyi hírközlési felügyeletnél. Nakamura Maszao, a DoCoMo elnöke pedig bejelentette, hogy ők bizony nem fognak beszállni az árversenybe. Érthető, hogy a piacvezető foggal-körömmel ragaszkodik a korábbi állapotokhoz, hiszen eddig leginkább nekik kedvezett a 140 milliárd jenért kiépített számhordozhatóság, s egy sor egyéb ok miatt is ők veszíthetnek a legtöbbet azon, ha felbomlik a status quo.

Azt a Softbank is jól tudja, hogy javítania kell a szolgáltatásai minőségén, elsősorban a lefedettségen. Az országban már 57 millió 3G-s készülék van, tulajdonosaik pedig a GPS-navigációtól a kamerás vonalkód-leolvasó és az e-pénztárca használatán át a digitális tévéműsorok vételéig valóban ki is használják a telefonokba épített lehetőségeket. Sőt, a mobillal történő fizetésben Japán világelső, az ország lakói az idén várhatóan több mint 900 millió dollár értékben fizetnek a készülékük felmutatásával – ennyi elég is, a telefonban rejtőző IC-csipet ugyanis nem kell a leolvasóhoz érinteni. Mindezekre tekintettel a Softbankban meg is van az eltökéltség: a cég jövőre 4 milliárd dollárt fordít hálózatfejlesztésre, egyebek közt ingyenes vevőantennákat szerel fel azokban a lakásokban, ahol gyenge a térerő.

Nemcsak a fogyasztók figyelik azonban árgus szemekkel a megújult szolgáltatót, hanem a befektetők is. Az anyacég ugyanis a Vodafone-akvizíció 10,7 milliárd dolláros részét hitelből finanszírozta, s annak fedezetéül a mobilszolgáltatót és annak összes bevételét kínálta fel. Ez pedig azt jelenti, hogy a hitelezők akár a menedzsmentet is lapátra tehetik, ha a vállalat rosszul működne. A több mint száz leányvállalattal (a kábeltévétől az internetszolgáltatón, valamint az online kaszinón és tőzsdén át a fukuokai Softbank Hawks baseball-csapatig) rendelkező Softbank tulajdonosa azonban korábban a Yahoo!-márkás internet-szolgáltatással és a japán Yahoo! honlapcsoporttal alig pár év alatt egyszer már látványosan bizonyított. Eddigi talán legnagyobb húzása volt a YahooBB internetszolgáltató 2001-es elindítása, amely a mára szinte Szon Maszajosi védjegyévé vált árleverő taktikával rögtön a versenytársak árainak feléért kínálta magát az előfizetőknek. Az eredmény: ma a Softbank a szigetország második legnagyobb internetszolgáltatója, az általa üzemeltetett Yahoo! pedig Japán legnépszerűbb honlapja.

S ha mindezt a Softbank saját banki szolgáltatásainak „védernyője” alatt egybekapcsolja az újonnan megszerzett mobilcéggel, akkor középtávon megvalósíthatja azt, amire számtalan hasonló társaság vágyik: integrálja a hír-, videó- és egyéb internetes tartalomszolgáltatásokat a vezetékes- és a mobil telefonálással, s ezáltal egy mindenütt jelenlevő kommunikációs vállalattá válik. Így pedig akár rá is cáfolhat a kétkedőkre.

Milliárdos messiás


Árversenytárs 2


Árversenytárs 3

Árversenytárs 4

Fotó: Reuters

Árversenytárs 5Japánban csak úgy emlegetik Szon Maszajosit, mint az e-kapitalizmus messiása. A 49 éves, koreai származású üzletember – akinek 1999-ben 300 éves (!) terve volt az internet fejlesztésére – az amerikai Forbes magazin szerint 2000 óta töretlenül Japán leggazdagabb polgára, az idén immár 7 milliárd dolláros vagyonnal. A University of California elvégzése után az első millióját Szon egy, a Sharpnak eladott fordítógép megtervezésével kereste, majd 1981-ben megalapította a Softbankot. A cég története során az első nagyobb mérföldkő a Cisco Systemsszel 1993-ban megkötött kizárólagos képviseleti megállapodás volt.

Ám a gyors növekedéshez már akkoriban is nagyban hozzájárult Szon üzleti stratégiája: kiemelte az ígéretes információ-technológiai és internetes cégeket, szövetségeket, marketing-megállapodásokat kötött velük, a tőzsdére segítette azokat, és persze kockázati tőkét biztosított a jövő sikeres vállalkozásainak. A Softbank tehát – amely a japán gazdasági csoda kilencvenes évek eleji megtorpanása utáni időszak egyik sikercége – lényegében befektetési alapként működik. A vállalat több Japánon kívüli céget is felvásárolt, például a Kingston memóriagyártót, vagy a Las Vegas-i székhelyű Comdex komputer-expót szervező vállalatot is, továbbá érdekeltséget szerzett az amerikai Yahoo!-ban. Emellett két évvel ezelőtt megszerezte a Japan Telecom vezetékes távközlési társaságot, majd az idén a japán Vodafone-t, néhány napja pedig a MySpace online közösségépítő szigetországi jogait.
Árversenytárs 6

Árversenytárs 5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik