Riga, Lettország fővárosa adott otthont a NATO múlt heti csúcsértekezletének; a szervezet történetében először tartottak ilyet olyan államban, amely évtizedeken keresztül a Szovjetunió része volt. Ez okkal irritálta az oroszokat, és önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy a NATO és Moszkva kapcsolata végig ott kísértsen az értekezlet hátterében. Ezt még fokozta, hogy miután két hete az EU-orosz csúcsot „szétverte” a Londonban polónium-izotóppal megmérgezett orosz ex-KGB tiszt ügye, a rigai NATO-csúcs napjaiban hasonló merénylet áldozata lett Jegor Gajdar orosz liberális politikus, aki a Jelcin-érában egy ideig kormányfői tisztséget is viselt. (Ő a keddi lapzárta óráiban életben volt.)
FÜSTBE MENT VACSORA. Mindez elsősorban Putyin nemzetközi tekintélyét rombolja. Ezért logikus a feltételezés, hogy az elnök titkosszolgálaton belüli ellenfeleinek – hajdani kollégáinak – aknamunkája rejlik a merényletek mögött. Az orosz belső helyzet így a rigai csúcs hátterének részévé vált, noha azzal egyetlen hivatalos napirendi pont sem foglalkozott. A kulisszák mögött azonban egy epizód rávilágított a NATO és a Putyin-elnökség viszonyának mai állapotára. A címe az lehetne: „Chirac füstbe ment vacsorája”.
Gömöri Endre, újságíró
A francia elnök, aki tavasszal búcsúzik hivatalától, úgy gondolta: Rigában „privát” vacsorával ünnepli 74. születésnapját. Meghívta Putyint is, de erről „elfelejtette” tájékoztatni partnereit. Amikor a vendéglátó Lettország elnöke, Vike-Freiberga asszony fülébe jutott a vacsora terve, közölte: Putyin csak úgy léphet be Lettországba, ha első útja a rigai elnöki rezidenciába vezet. (Előzmény: Moszkva az évek során kétszer tagadta meg a vízumot Vike-Freibergától.)
Ennek a kínos incidensnek a nyomán a meghívottak sorra mondták le Chirac vacsoráját. Az első Blair, brit kormányfő volt, akit nyilván sürgetett a londoni mérgezési ügy miatt feszültté vált brit-orosz viszony. Ezután Merkel német kancellár lemondása következett, mire a Kreml is feladta addigi várakozó álláspontját, s közölte: Putyin elnök „más elfoglaltsága miatt” nem tud részt venni a vacsorán.
A Chirac-epizód is jelzi a maga módján a NATO-orosz kapcsolatok hűvösségét. Ennek legmélyebb okát pedig nyíltan kimondja a Financial Times kommentárja: „Nem lepődnénk meg, ha tavaszi távozása után Chirac követné régi barátját, Schrödert a Gazprom csúcsaira.” Magyarán: a NATO tartós, stratégiai jellegű bizalmatlanságának oka az orosz Gazprom-diplomácia Európát megosztó nyugati irányú nyomulása.
Erre az orosz stratégiára adott választ a NATO, amikor Rigában váratlan és meglepő fordulatot hajtott végre Szerbia ügyében. A formai kezdeményező Borisz Tadics szerb kormányfő volt, aki november 21-én levelet küldött Bushnak, hangoztatva rokonszenvét a NATO és a Nyugat iránt. A Tadics-akció Koszovó miatt indult el, amelyet a NATO és az Európai Unió le akar választani Szerbiáról. Moszkva ezt ellenzi, mert csak Szerbiát támogatva őrizheti meg maradék befolyását a Balkánon.
Amerika úgy döntött, hogy az eddig megvetett és elutasított Szerbiának felkínálja a „NATO békepartner” státuszát, ami az eljövendő tagság ígéretét is hordozza. A fordulat közvetlen következménye, hogy megfosztja Moszkvát egy elszigetelt Szerbia egyetlen nagyhatalmi támogatójának monopóliumától. Ez a fordulat újraosztotta a balkáni játszma lapjait, és Moszkva gyengébb kártyákkal kénytelen játszani, mint eddig.
A szerb fordulat esetében megmutatkozó egység szertefoszlott, mihelyt a Bush-kormány diplomáciáját leginkább foglalkoztató, a Fehér Ház és a republikánus párt jövőjét érintő kérdések kerültek napirendjére. Ezt Rigában is jelezte Bush követeléseinek részleges elutasítása Afganisztán ügyében. Emlékezetes, hogy ez volt Amerika első, még legális terrorizmus elleni háborúja. Sokáig úgy vélték, hogy a harc a szélsőséges Talibán szekta uralmának megtörésével és az új kormány megalakításával véget is ért. Ám ez kiábrándító tévedésnek bizonyult. Kabulban a kormányt ma csak a NATO-csapatok jelenléte tartja hatalmon. Az ország déli fele ismét Talibán terület. Ezért a NATO-tagállamok területileg korlátozzák hadműveleteiket, elkerülendő a nagy (és belpolitikailag kínos) emberveszteséget.
KONCEPCIONÁLIS ELLENTÉT. Bush legfőbb követelése Rigában az volt, hogy szűnjenek meg ezek a területi korlátozások, és a tagállamok küldjenek több katonát. Az amerikai elnök követelését eredeti formájában elvetették. New York Times: „Rigában a létszámemelés megoldatlan maradt. A hadműveleti területek korlátozását sem oldották fel. Csak azt ígérték meg, hogy szükséghelyzetben a korlátozásokat hajlékonyabban kezelik.”
Az afgán és a szerb probléma gyökeresen ellentmondó kezelése megmutatta, hogy változó formákban tovább tart a NATO identitásválsága. Washington olyan szoros, erősen katonai jellegű, hierarchikus és centralizált szövetséget akarna, amely amerikai irányítás alatt képes lenne egységes fegyveres fellépésre minden globális fenyegetés ellen. Az európai NATO-tagállamok viszont, noha maguk sem egységesek, már ma is vonakodnak ennek a koncepciónak az elfogadásától.
