Belföld

Rogánék megvizsgáltatják az árakat

Rogán Mezőkövesden (rogán antal, )
Rogán Mezőkövesden (rogán antal, )

A kormánypárt az alacsony inflációra fog összpontosítani, és a Nemzetgazdasági Minisztériumnak ki kell dolgoznia egy olyan tanulmányt, amely megmutatja, hogy követik-e az egyes termékek például a benzin vagy a gázolaj árát.

A kormánypártok a jövőben is alacsony inflációra fognak törekedni – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, a Mezőkövesdre kihelyezett Fidesz-KDNP-frakcióülés után.

Szavai szerint 2015-ben is fenntartható az alacsony infláció. Ezzel összefüggésben elmondta azt is: a Nemzetgazdasági Minisztériumnak egy hónapon belül ki kell dolgoznia egy tanulmányt arról, hogy egyes termékek ára hogyan alakul más árváltozásokat – például a gázolaj vagy a benzin árának csökkenését – figyelembe véve.

Rogán Antalt a reklámadóról is kérdezték, amiről úgy nyilatkozott, hogy változtatás esetén a reklámadóból származó bevételt pótolni kell, ezt a kormánynak meg kell oldania.

A reklámadóval kapcsolatos tiltakozásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy “akit egy adó érint, az természetesen mindig hangosan tiltakozik”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik