Sürgősen ki kellene írni a Malév privatizációs pályázatát, és győzzön a legjobb, mert minél később történik meg ez, annál nehezebb lesz a cég helyzete – mondta a hét közepén a Világgazdaságnak adott exkluzív nyilatkozatában Borisz Abramovics, a KrasAir (Krasznojarszki Légitársaság) vezérigazgatója, illetve a magyar vállalat magánosítására létrehozott Air Bridge Rt. kisebbségi tulajdonosa. A tájékozódó látogatáson Budapesten tartózkodó vezető megerősítette, hogy a szövetséget még az év első felében egyetlen légicégbe szervezik, és annak elegendő forrásai vannak a Malév megvételéhez.
Borisz Abramovics elismerte: azért ragaszkodik a magyar légitársasághoz, mert jelenleg ez az egyetlen, gazdaságilag alátámasztott módja annak, hogy a csoport bekapcsolódjon az európai légipiacba. Kritikával illette a magyar vállalat egykori és mostani vezetőit, mert szerinte nem látják be, hogy nem elegendő eladogatni a különböző vagyonelemeket vagy üzletágakat.
A Malév tavaly február elején hivatalba lépett vezetői a napokban úgy nyilatkoztak, hogy részben a megkezdett karcsúsítási és megtakarítási programnak, továbbá igen nagy mértékben a Oneworld globális légiszövetségbe való betagozódásnak köszönhetően a társaság már az idén nullszaldós lehet.
Oravecz Péter, az ÁPV Rt. szóvivője szerdán azt mondta: a társaságnál nem zajlik előkészület a Malév privatizációjával kapcsolatban, ennek megkezdéséhez kormányhatározat szükséges, mint minden korábbi, egyedi tranzakciónál. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint azonban a kérdés egyelőre nincs napirenden.
