Gazdaság

A bontás ára

Három fővárosi nyomornegyedben indul szociális városrehabilitációs program. A IX. kerületben már az előkészületek is botrányosra sikeredtek.

Erőszakos kilakoltatásokkal hívta fel a figyelmet magára a múlt év őszén a IX. kerület gettónegyede, a köznyelv által Dzsumbujnak nevezett Illatos úti telep. Október elején 15 család rettegett attól, hogy a jogszerű eljárás megkerülésével az utcára teszik őket a kerület által fizetett őrző-védő magáncég emberei – miközben a telepen már száz lakás üresen állt. Az ügyben közvetítő Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) javaslatait október 10-én Gegesy Ferenc kerületi polgármester még elfogadta, erről sajtótájékoztatón is nyilatkozott.



A bontás ára 1

Dzsumbuj az Illatos úton. Bontásra várva.


(A megállapodásban egyebek közt szerepelt az összes, jelenleg ott lakó családra szabott egyéni szociális megoldás kimunkálása, és a kerületben történő elhelyezésük a rehabilitációs program keretében.) Novemberben mégis olyan önkormányzati intézkedést hoztak, amely felkavarta az indulatokat: négy család megkapta a határozatot, miszerint három napon belül el kell hagyniuk a lakásokat. Érdekükben mások mellett Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter is megpróbált közbenjárni, ám a gépezet beindult. November 28-án hajnalban a gyámhatóság hat rendőr segítségével elszállította és ideiglenes állami gondozásba vette az RPA egyik 17 éves ügyfelét, egy szoptatós kismamát, akinek kisbabáját tőle elválasztva, egy csecsemőotthonban helyezték el. A családfenntartó apa közben munkában volt, csak később értesült arról, hogy gyerekét és élettársát elszállították.


Bihari út: komfortos gettó


Nem véletlen, hogy hű másolata a Bihari út 8/C lakótömbje a Dzsumbuj bérkaszár-nyasorának, mivel mindkettő ugyanan-nak a korszaknak, a harmincas évek második felének építészeti terméke. Ám csak a látvány hasonló, a megoldás nem: a X. kerületi önkormányzat ez esetben nem a lebontásról, a lakók elköltöztetéséről döntött (mint tette azt korábban két szomszédos ház-tömbnél), hanem a szociális városreha-bilitáció keretében a telepen akar jobb feltételeket biztosíta-ni a száz lakásban élő, meglehetősen szegény és reményvesztett embereknek. A döntés oka egyebek mellett az, hogy a terület értéktelen, a bontás és a lakók elhelyezésének költségét az önkormányzat nem tudja előteremteni.
Merker Viktor, a rehabilitációs programiroda vezetője szerint ráadásul nem is teljesen „elveszett” a környék: működik üzlet, kultúrterem, igaz, a száz négyzet-méteres műhely minden eddigi kísérlet ellenére üresen áll. Ide valamilyen egyszerű munkalehetőséget szerveznek, és ebbe az épületbe költözik a kihelyezett család-segítő szolgálat is. Két-két lakás össze-vonásával nagyobb (50 négyzetméteres), élhetőbb lakóhelyek jönnek létre. Az alagsorban közösen üzemeltett mosógé-peket helyeznek el. A családsegítő kezde-ményezésére bevez-etik azt a kártyás villanyóra-rendszert, amelynek segítségé-vel a lakók az önkormányzati támogatás egy részét energiamennyiségben kapják majd.
Az egészségügyi program keretében gyereknőgyógyászat és helyi tbc-szűrés működik majd a telepen, ha a kőbányai önkormány-zat 208 milliós, a főváros 476 milliós befektetéséből 2008 végére lezárul a rehabilitáció. A projekt ugyanakkor több olyan, közös-ségfejlesztésre vonatkozó elképzel-ést tartalmaz, amely a Dzsumbujban már kudarcba fulladt – a terület szociális rehabilitációja tehát kihívásokkal teli kísérlet, amely bizonyára komoly tanulságokkal jár majd. A kérdés csak az, hogy mindez arányban lesz-e a ráfordítással. 


Ezután az őrző-védő cég emberei körbejárták a kilakoltatásra szánt családokat, és megfenyegették őket: ha önként nem távoznak, ők is hasonló sorsra jutnak, gyermekeiket állami gondozásba veszik. A kismama ügye a szociális szakemberek fellépésének nyomán megoldódott, visszakapta gyermekét, miután vidéken élő édesanyja befogadta őt. Az apát azonban a munkája a Dzsumbujhoz köti, ma is ott lakik, így a család kettészakadt. (További csavar a történetben: az illetékes – IX. kerületi – jegyző határozata a kilakoltatás felfüggesztéséről november 30-án kelt.)

FELKORBÁCSOLT INDULATOK. A polgármester közben meg sem kísérelte csillapítani a felkorbácsolt indulatokat. December 9-én az RPA tüntetést szervezett a polgármesteri hivatal elé. „A kilakoltatásra ítélt családoknak is joguk van a törvényes, erőszakmentes eljáráshoz, az önkormányzatnak pedig a kilakoltatás pillanatában szociális ellátási kötelezettsége keletkezik: azt várjuk, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a családok ne váljanak hajléktalanná” – magyarázza Setét Jenő, az RPA programigazgatója. A Dzsumbuj Help családsegítő központ vezetője, Szántó Kata is azt javasolta az önkormányzatnak, hogy gátolják meg a további beköltözést, de a már bent lakók szociális problémáival foglalkozzanak. A polgármester azonban egyelőre hajthatatlan: hallani sem akar arról, hogy az önkényesekkel szemben bármiféle felelősséget vállaljon. Ezzel párhuzamosan, december 8-án az esélyegyenlőségi minisztérium bizonytalan időre felfüggesztette a Dzsumbuj rehabilitációs programban való együttműködést, amiről alig két hónappal korábban írtak alá szándéknyilatkozatot, mivel „a felek szakmai és etikai normákat sértettek”.

A Budapest és az ország egyik leghírhedtebb gettótelepén történtek arra figyelmeztetnek: a szociális rehabilitáció – amelyre Magyarországon eddig nem volt példa – kellő körültekintés és hozzáértés nélkül újabb szociális problémákat, rosszabb esetben konfliktusokat generálhat. A kerítéssel körülvett, ma már csak három blokkból álló Dzsumbuj épületegyüttese jellegzetes munkáskaszárnya, minden lakás 27 négyzetméteres, kettőre jut egy közös bejárat, és egy vécé. Apró ablakokon szűrődik be a fény, ezért szinte minden napszakban világítani kell. Emberhez méltó lakhatásra tulajdonképpen már 1937-es megépítésének idején sem volt alkalmas a telep, de a bádogviskóknál, amelyben az itt elhelyezett munkások korábban laktak, korszerűbb volt. A mai telep lakóközössége az összes létező szociális válságjelenséget hordozza: általános a mélyszegénység, az érintettek 40 százaléka húsz év alatti, gyakori a három vagy többgyermekes család, a tizennyolc évnél idősebbek háromnegyedének legfeljebb általános iskolai végzettsége van, a szociális munkások időről időre a hepatitisfertőzés és a drogfogyasztás terjedésével szembesülnek. A Dzsumbuj Help többéves, szakmai körökben elismert tevékenysége bizonyította: a telep nem kezelhető a közösségfejlesztés eszközeivel. Más megoldás nem marad, mint elbontani az egészet, és ipari területként hasznosítani.

SORSTALANSÁG. Ám a Dzsumbujban sokáig nem tudták a lakók, de még a családsegítők sem, milyen sorsot szán nekik, és milyen rehabilitációt tervez az önkormányzat. Tavaly az év első felében bizonytalan hírek terjedtek: az egyik kerületi alpolgármester valahol arról beszélt, hogy a rendelkezésre álló források segítségével, több százmilliós beruházással „szociális lakóparkot” kell létrehozni, ahol a mostani lakók közül maradhatnak az arra érdemesek, és a falon belül állandó rendőri felügyelet biztosítja a rendet. A komfortosított gettó ésszerűtlen, minden szakmai alapot nélkülöző ötletét végül elvetette az önkormányzat, mert belátták: nincs lehetőség a lakókörnyezet megújítására, és a szegregált, elszegényedett lakosság szociális problémáinak egyidejű, helyben való kezelésére. A kerület elkötelezte magát amellett, hogy a Dzsumbujt le kell bontani.

Decemberben a kerületi közgyűlés elfogadta a Külső-Ferencváros szociális városrehabilitációs programját, amelyet a főváros elé terjesztenek. Ha a szakbizottságok támogatják, és a budapesti közgyűlés is megszavazza, akkor több százmillióval és szakmai támogatással Budapest is a program mellé áll. Másképp sokáig elhúzódhat a telep felszámolása: „A Ferencváros más részein folyó fejlesztések nem állhatnak le, nem tudjuk átcsoportosítani az erőforrásainkat, így nem tudjuk két év alatt elbontani a Dzsumbujt” – magyarázza Gegesy Ferenc kerületi polgármester, aki úgy számol, a bontás és a lakók kiköltöztetése mintegy 2 milliárd forintba kerül. Saját forrásból, évente 200 milliós ráfordítással, húsz család elköltöztetésével tíz év alatt tudnák felszámolni a telepet.


Finanszírozási anomáliák


Budapesten az első részletes szociális városrehabilitációs programot a Józsefváros dolgozta ki 2004-ben a Magdolna-negyed további elszegényedésének megakadályozására. A főváros és a VIII. kerület közös cége, a Rév8 Rt. abban a tudatban készítette el a tervet, hogy az EU Regionális Operatív Programjában szereplő szociális városrehabilitációs kerete Magyarország számára is nyitva áll. Közben a főváros megbízásából a Városkutatás Kht. részletes tanulmányt készített, amely a komplex városfejlesztési modellkísérletek elméleti alapját adja. Tavaly szeptemberben azonban az EU váratlanul elzárta ezt a forrást a közép-magyarországi régió elől, így a remélt több milliárdra nem lehet számítani. Szeptemberben mégis aláírta a városrehabilitáció három területen való megindításáról szóló szándéknyilatkozatot az esélyegyenlőségi tárca, a főváros, és az érintett három kerület (a VIII., a IX. és a X.). Budapest 1,8 milliárdot különített el a modellkísérlet első négy évére, amelyben a Dzsumbuj, a Magdolna-negyed és a Bihari úti bérkaszárnya szerepel célterületként. Az utóbbi két területre szóló programot már elfogadta a fővárosi közgyűlés, és megkötötték a szerződést a kerületekkel a társfinanszírozásra. A Dzsumbuj esetében ez a következő hetekre maradt.
Ám egyelőre úgy látszik, a központi költségvetés nem támogatja a projekteket. Erre már csak azért is szükség lenne, mert a gazdaságilag ellehetetlenülő országrészekből éppen a rehabilitálásra szoruló fővárosi nyomortelepekre áramlanak a szegények, akiknek a gondja állami segítség nélkül a kerületek, illetve a főváros nyakába szakad. „Egy-egy tiszai árvíz után azonnal megjelennek a Tisza menti családok a főváros hajléktalanszállóin” – érzékelteti konkrét példával Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, hogy az állam nem vonhatja ki magát a fővárosi nyomornegyedek rehabilitálásából, illetve a Budapesten lecsapódó vidéki szegénység szociális ellátásából.


Ám van egy bökkenő, amely – különösen a múlt év végi történések fényében – befolyásolhatja a főváros döntését. A program szociális része ugyanis az ellátó intézmények fejlesztését és szolgáltatásaik bővítését ígéri a „maradék” lakosságnak. Csakhogy van egy faramuci mondat a programban, amely nem kerülheti el a fővárosi döntéshozók és az illetékes minisztérium figyelmét sem. Így hangzik: „Azok az emberek, akik a kriminalitás szélén egyensúlyoznak, vagy akik teljesen arra építve élik mindennapjaikat, s problémamegoldó mechanizmusaik a bűnözés eszköztárából származnak, nem számíthatnak – csupán azért, mert teleplakók – a program nyújtotta előnyökre”. A „kriminalitás szélén egyensúlyozók” nyilvánvalóan olyan puha kategória, amelyet kénye-kedve szerint értelmezhet bárki. Az általunk megkérdezett szakértők szerint a IX. kerületi program ezen része elfogadhatatlan.

IDŐTÉNYEZŐ. „A gazdaságos és emberséges megoldás a Dzsumbuj lehető leggyorsabb felszámolása lenne, amihez a szociális rehabilitációra megpályázott fővárosi pénz, a Dzsumbujban uralkodó rettenetes állapotok fenntartására az önkormányzat által minden évben elköltött, igen tetemes összeg, és a megüresedett telek eladásából befolyó vételár elégséges forrás lehet” – írja Ladányi János szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora a Mozgó Világ decemberi számában.


Lapunknak azt is kifejtette, hogy a tíz évre elhúzódó leépítés ma még nem látható újabb válságjelenségek és konfliktusok kialakulásának veszélyét hordozza, ráadásul értelmetlenül sok pénzbe kerül a telepen a legszükségesebb karbantartási munkák elvégzése, a megüresedett lakások védelme, és az ott maradók szociális gondozása.

De vajon mennyiért lehetne eladni a Dzsumbujt? A polgármester szerint ma 200-300 milliónál többet nem lehetne érte kapni, de ennyit is csak a teljesen üres telekért fizetnének befektetők. Márpedig ahhoz bontani kell, az épülettömbök eltávolítása előtt pedig meg kell oldani a családok lakhatását. Vadas Tamás, a telekkel határos területen lévő Jaguar autószalon tulajdonosa, lapunknak beszámolt távlati terveiről, miszerint tárgyalásokat folytat tíz-tizenkét márkaképviselettel egy autóplaza felépítéséről.


Ha sikerül megegyezniük, a Dzsumbuj területe néhány év múlva számukra felértékelődik. Ám az üzletember szerint olyan tőkebefektető ma nem létezik, aki a jelen állapotban, a lakóépületekkel együtt, a családok kártalanításának kötelezettségével átvenné a területet. „A polgármester által említett összeget azonnal kifizetném, de csak a puszta földterületért” – erősíti meg a kerület vezetőjének számítását az autóforgalmazó cég vezetője.

Ha a fővárossal létrejön a megállapodás, az előzetes ígéretek szerint három év alatt mintegy 500 millióval járulnak hozzá a Dzsumbuj lebontásához, s ezzel gyorsulhat a folyamat.

ÜTEMEZÉS. De lássuk: milyen költségekkel jár a fokozatos, tíz évre elnyújtott leépítés? A telepen szeptember óta saját irodát üzemeltető őrző-védő szolgálattal, a Bohus Bt.-vel évi 140 milliós szerződése van az egész kerületre vonatkozóan az önkormányzatnak. Gegesy Ferenc polgármester lapunknak azt mondta, ebből 40 milliót fordítanak évente a Dzsumbuj őrzésére, az önkényes beköltözés megakadályozására, és a kilakoltatásokra. (A teendőket részletező keretszerződésben még az is szerepel, hogy havi mintegy öt kilakoltatást végeznek, holott – hívja fel a figyelmet az RPA – magáncég törvényesen nem végezhet ilyen tevékenységet, e hatósági feladat ellátására a rendőrség vagy a bírósági végrehajtó jogosult.)


A szociális feladatokra további 40 milliót költ az önkormányzat. Egy-egy család 40 négyzetméteres lakásban való elhelyezésére 8 milliót számol a kerület, húsz családnál ez évente 160 millió. Ezt az ütemet a rendelkezésre álló pénz arányában lehet gyorsítani. Az ütemezésen és a helyi konfliktusok értő kezelésén múlik, hogy megoldódik, vagy továbbgyűrűzik a Dzsumbuj társadalmi válsága, és az új helyzetből adódó problémák nem vezetnek-e a szociális városrehabilitáció, mint kísérleti program devalválódásához.


 


 


 


 


 



A Magdolna-modell

Míg néhány éve a VIII. kerületi Mátyás téren és környékén, a József utcai kocsisoron szinte minden napszakban prostituáltak kínálták szolgáltatásaikat, mára a lányok elvonultak a környékről, ennek nyomán érezhetően javultak a helyi bűnözési mutatók. A több lakótömbnyi terület viszont megmaradt Budapest egyik legnagyobb kiterjedésű szociális és infrastrukturális problémáktól sújtott válságövezetének.

Mátyás téri
életkép.
Nyomor-
negyedből
élhető
környezet. Az úgynevezett Magdolna-negyed, ahol az első hazai szociális városrehabilitá-ció kísérleti programja most elindul, a Józsefvárosnak a Nagyfuvaros utca – Népszínház utca – Fiumei út – Baross utca – Koszorú utca által határolt területe. Nem kevesebb, mint 74 olyan ház található itt, amelyben kizárólag rossz minőségű, komfort nélküli vagy alacsony komfortfokozatú, 30 százalékban egyszobás, önkormányzati bérlakások vannak, amelyeknek a felújítására eddig jószerével semmit nem költött a kerület. Ám a főváros és a kerület közös tulajdonában lévő Rév8 Rt. által kidolgozott, tizenöt évre tervezett, a többi kerületnek és a fővárosnak is ötletet adó szociális városrehabilitációs program nem kizárólag az ingatlanok és a lakókörnyezet állagjavítását, új közösségi terek kialakítását célozza, hanem mindezt a negyedben élők aktív részvételével képzeli el. E városfejlesztő beavatkozásnak az a célja, hogy a lakásállomány jelentős javulása ne eredményezzen lakosságcserét, a szegények elvándorlását. Első lépésben a volt kesztyűgyár Mátyás téri épületének átalakításával a Trafóhoz hasonló közösségi házat hoznak létre, és megkezdődik a tér megújítása is, valamint új oktatási program indul a negyed egyetlen iskolájában, ahol szinte kizárólag roma gyerekek tanulnak. Alföldi György, a Rév8 Rt. vezérigazgatója szerint a 2006-os esztendőben mind a 74 ház lakóival felveszik a kapcsolatot, és megkezdődik a házak műszaki, gépészeti állagának felmérése is. „Kidolgozzuk annak a módját, hogy a munkanélküli bérlők maguk is részt vegyenek az egyszerűbb felújítási munkálatokban, de a negyed kisvállalkozói számára is munkát akarunk biztosítani” – magyarázza Alföldi György, hogy mitől remélik a munkanélküliség csökkenését, és nem utolsósorban a tulajdonosi szemlélet kialakulását. Eddig négy ház közössége jelentkezett, hogy részt kíván venni a programban. A főváros 690 milliót ad három évre, ehhez jön a kerület 120 milliója – ez a program első időszakára szól. „ A lakókkal való együttműködésből fogunk mi is tanulni” – utal a program kísérleti jellegére a vezérigazgató, aki úgy képzeli: 15-20 év múlva a Magdolna-negyed a kerület egyik kulturálisan sokszínű, befogadó, a kevésbé tehetősek számára is élhető környezetet biztosító, fejlődő területe lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik