A „lex euró” jogszabálytervezet a konvergenciaprogramba foglalt fiskális kiigazítást rögzítené. A Világgazdaság értesülései szerint az előterjesztést még a választások előtti, január 30-án kezdődő Országgyűléssel elfogadtatnák, hogy az május 1-jén életbe is lépjen.
Az euró bevezetésének törvénybe iktatása jelenthetne nagyobb bizalmat, de nem vagyunk ideális helyzetben: sokkal inkább politikai üzenete van, mint üzleti – mondta Török Zoltán a Reiffeisen Bank elemzője a FigyelőNetnek. Bár első ránézésre a nagyobb elkötelezettséget tükrözi, a befektetők számára ez mégis nehezen értelmezhető. Török szerint ez a törvény megalapozatlan, úgy, ahogy az egész konvergenciaterv is az – ez utóbbit legalábbis sok elemző így gondolja – jegyezte meg. Jó lenne, ha teljesülne a konvergenciapálya, de attól, hogy törvénybe iktatják, nem fog – hangsúlyozta Török.
Szerinte ezzel a kormánynak az a célja, hogy az ellenzéket nyilatkozatra kényszerítse a 2010-es euró bevezetését illetően.
Színvallásra kötelez
Ez a javaslat egyfajta intézményi plusz garanciális elem lehetne, amely mutatja a kormány elkötelezettségét az euró bevezetésével kapcsolatban, de a helyzeten igazából nem változtat – mondta Barcza György, az ING elemzője a FigyelőNet kérdésére.
A javaslat egyfajta színvallásra is kötelez, hiszen megmutatná, hogy a képviselők mire teszik le a voksukat – vélekedett Barcza. Szerinte a törvény egy fokkal erősebb garanciát jelentene, hiszen ez a parlament által is elfogadott pálya lenne, és ezáltal jobban látnánk, ki mennyire elkötelezett.
Egy ilyen törvény arra is buzdíthatna akár, hogy legyen egy képviselők és a jegybank által is elfogadott közös pont. Barcza a többi elemzőhöz hasonlóan úgy vélekedett, hogy a cél az ellenzék és a jegybank színvallásra késztése az euró bevezetésének kérdésében.
Nem változtat a várakozásokon
Nyeste Orsolya, az Erste Bank makroelemzője sem gondolja, hogy az euróbevezetés törvénybe foglalása megváltoztatná a várakozásokat. A legfrissebb Reuters-poll is 2013-ra teszi az euró céldátumát. Nyeste szerint az egész terv akkor lenne hihető és jelentene jelentősebb változást a várakozásokban, ha tartalmazná a konkrét intézkedéseket is – ahogy ezt az EU is kérte. A bejelentés egyébként sem pozitív, sem negatív reakciót nem váltott ki, jegyezte meg Nyeste. A piac inkább konkrétumokat szeretne látni, tette hozzá.
Az FN által megkérdezett elemzőknek nem volt tudomásuk arról, hogy a többi, euróbevezetés előtt álló országban lett volna hasonló lépés. Bár Barcza szerint nem lenne rossz, ha ebben élen járnánk.
