Gazdaság

Újabb génkezelt kukoricafajták az EU-ban

Az Európai Bizottság további három, a Monsanto amerikai konszern által előállított, genetikailag módosított (gm) kukoricaféleség importját és forgalmazását engedélyezte, de termesztésükhöz nem járul hozzá.

Az engedély a 25 tagországú unió területére vonatkozik, és tíz évre szól. A GA21 és a MON863 kukoricafajta élelmiszer-adalékanyagként, a MON810-es kukorica pedig takarmányként hasznosítható. Mindhárom fajtán, illetve a belőlük gyártott termékeken fel kell tüntetni, hogy genetikailag módosított terményről van szó. Az Európai Unió 2004 májusában oldotta fel a gm-terményekre vonatkozó hatéves tilalmat, egyben megszabta azok szigorú engedélyezési és címkézési követelményeit. Ennek ellenére több uniós tagország közegészségügyi és környezetvédelmi megfontolásokból nem járul hozzá a gm-termények behozatalához.

Akaratukat azonban az EU szintjén nem tudták érvényesíteni, jóllehet a tagországok többsége nem támogatja az ilyen termények élelmiszer-, illetve takarmánycélú hasznosítását. Az illetékes miniszterek már a 15. alkalommal tartott értekezletükön képtelenek voltak közös álláspontot kialakítani. Ilyen helyzetben az EU bizottsága hozott döntést, összesen eddig hat gm-kukoricaféleség behozatalát engedélyezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik