A választások után ugyanis – akármelyik párt is alakítson kormányt – az államgazdaság átszabása elkerülhetetlen lesz. Ellenkező esetben a következő kabinetnek egyszerre kell majd szembenéznie a pénzpiacok és az Európai Unió ítéletével. De mi legyen az a bizonyos első lépés a gödörből kivezető úton?
Ha egy csapásra megvalósulna mindaz, amit ellenzékből a Fidesz ígér – 14. havi nyugdíj, drasztikus adó- és járulékcsökkentés, több pénz az egészségügynek, több ingyenes gyógyszer -, akkor az államháztartás rövid idő alatt összedőlne. Ez aligha kivitelezhető, de hát – mint tudjuk – más a választási és más a kormányprogram.
Az ígéretcunaminak (copyright Kuncze Gábor) ugyanakkor a szocialisták is nehezen állnak ellent. Az ellenzéki ígéreteket az MSZP előbb-utóbb szereti „kiegyenlíteni”. A nemzeti garanciatörvény-javaslatra így jött válaszul a nemzeti minimum-csomag, az áramár-csökkentésre a hatósági ár. De említhetnénk a teljes foglalkoztatás fideszes vízióját is, amit a szocialisták előbb gazdasági nonszensznek neveztek, aztán munkaügyi miniszterük a zászlajára tűzte. Hiába, a cunaminak nehéz megálljt parancsolni. Dávid Ibolyával mondhatnánk: mindkét oldalon hódít a kádárizmus, a szociális demagógia.
A helyzet azonban mégsem annyira kilátástalan, mint amilyennek első ránézésre tűnik. A „szavazatvásárló” gazdasági ígéretek ellenére is úgy tűnik, az ésszerű cselekvés szükségességét mindkét oldalon fölismerték. A populizmustól takarva ugyan, de két gazdaságfilozófiai koncepció sejlik föl. Az államgazdaság felélesztésére a Magyar Szocialista Párt evolutív reformokat vezetne be (például az egészségügyben), a Fidesz pedig radikális terápiát (adó- és járulékcsökkentés) alkalmazna. A helyzet függvényében mindkettőnek lehet létjogosultsága.
Mi legyen az első lépés? A gazdasági-szakmai disputának erről kellene folynia.
