Belföld

Szijjártó: Paks nem jut a Déli Áramlat sorsára

Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatásán is szó lesz a fő energetikai kérdésekről, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Világgazdaságnak, és arra számít, hogy javulnak majd az amerikai-magyar kapcsolatok is.

A miniszter szerint az oroszok által lemondott Déli Áramlattal kapcsolatban fontos kérdés, hogy a gázvezetékbe szánt, de most Törökországba szállítani szándékozott gáz el tud-e jutni Közép-Európába, és ha igen, akkor milyen mennyiségben.

Szijjártó a Világgazdaságnak elmondta: az Oroszországban az elmúlt időszakban tapasztalt gazdasági gyengélkedése vagy az ország ellen kivetett uniós szankciók nem befolyásolják a paksi bővítést, mert a Roszatom egy rendkívül megbízható partner.

 
Fotó: MTI 

Az új amerikai nagykövet érkezésével kapcsolatban megismételte korábbi álláspontját, hogy a jogi lehetőség kimerülésével lezártnak tekinti az ügyet, és a jövőben csak azzal szeretne foglalkozni, hogy a kétoldalú kapcsolatokat hogyan fejlesszék.

Szerinte az ez irányú gesztusaikra tett amerikai nyíltságot mutatja, hogy sokak számára talán váratlan módon megérkezett a washingtoni magyar nagykövet, Szemerkényi Réka elfogadó nyilatkozata. Bízik abban, hogy az új nagykövet érkezése önmagában jelenti egy új kezdetnek a lehetőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik