Gazdaság

Önálló állam lett Szerbia

Szuverén országgá vált Szerbia, miután a köztársasági parlament hétfői ülésén határozatot fogadott el arról, hogy Montenegró önállósodásával megszűnt létezni a délszláv államközösség (ilyen néven e két ország utoljára 88 éve volt független).












Önálló állam lett Szerbia 1



Önálló állam lett Szerbia 2

Önálló állam lett Szerbia 3
Önálló állam lett Szerbia 4

Belgrád arra az álláspontra helyezkedett, hogy pusztán technikai eljárásról van szó, ami egyfajta automatizmus szerint történik, mivel Szerbia az alkotmányos alapokmány értelmében megörökli Szerbia és Montenegró nemzetközi jogfolytonosságát, nincs tehát szükség az új államalakulat nemzetközi elismertetésére. Mint ismeretes, Montenegró a májusi népszavazás eredménye alapján szombaton kikiáltotta önállóságát, s felvételét kérte az ENSZ-be. Képeinken a közös zászló bevonása, illetve a nisi katonai parancsnokság előtt felvont új szerb lobogó látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik