Erre a kérdésre egyre nehezebben található válasz. Mint emlékezetes, a Vegyépszer február végén szerzett 48 százalékos tulajdonrészt, s akkor Tímár Gyula elnök-vezérigazgató még jó befektetésről, s csupán átmeneti gondokról beszélt. Ma viszont már elismeri, hogy a csoportban alig van valami, ami pénzzé tehető. Ennyire nem tudta volna megbecsülni, mit vesz?
Úgy tűnik, az állam is elszámolta magát. A Transelektrónak a válság nyilvánosságra kerülésekor 22 milliárd forint államilag garantált hitele volt, majd ezt áprilisban újabb, ezúttal 3 milliárd forint forgóeszköz-hitelre vállalt garanciával fejelték meg. Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank 2004-ben 48 százalékos részesedést vásárolt a csoport egyik tagjában, a Ganz-Transelektro Villamossági Rt.-ben 2,8 milliárd forintért, ezt azonban most eladta a Vegyépszernek, úgy tudni, potom 1 milliárdért.
Tímár Gyula korábban mereven elzárkózott a Transelektro darabokban való értékesítésétől, pedig lettek volna érdeklődők – ki ezt, ki azt az üzletágat szerezte volna meg szívesen. Ha Tímár belement volna a felszeletelésbe, az állam talán veszteség nélkül megúszhatta volna a kalandot. Munkahelyek tömege sem veszett volna el, hiszen az új tulajdonosok, ha nem is mindenkit, de nyilván sokakat tovább foglalkoztattak volna. Az átszervezés utáni, egyben történő értékesítésre az állam szempontjából az adhatott volna okot, hogy így – bár némi többletpénzt kell a csoportba pumpálnia – később nagyobb megtérülést érhet el. Ezt az esélyt azonban elszalasztották, méghozzá oly könnyedén, hogy talán nem is volt realitása.
Az eddigi események nem mutatták meg, van-e, s ha igen, miféle együttműködés a Transelektro sorsát meghatározó két szereplő, az állam és az Orbán-kormány alatt felhizlalt, de a jelenlegi, régi-új kormánnyal is jó kapcsolatokat ápoló, a neve ellenére főleg autópálya-építéssel foglalkozó Vegyépszer között. A jövő talán ad majd magyarázatot a nyitott kérdésekre, köztük arra is, vajon a választások eredménye kihatott-e a dolgok ilyetén alakulására.
