A választók – a lakosság gazdasági kérdésekben való tájékozatlansága és a még riasztóbb, populistának érzett alternatíva miatt – újra bizalmat szavaztak a tragikus makromutatókat produkáló kormánynak. A piac már keményebb volt: rövid idő alatt a sávközép környékére tornázta le a forint árfolyamát az euróhoz képest. És egyes hírek szerint az Európai Bizottság releváns főigazgatósága sem találja eléggé megalapozottnak a nemrégiben bejelentett intézkedése-
ket. Magyarország már hosszú évek óta nem teljesíti a saját maga által megfogalmazott költségvetési terveket. Hazánk az egyetlen újonnan csatlakozott ország, amely az egyensúlyt biztosítani hivatott maastrichti mutatók tekintetében nem közeledik a régi tagállamokhoz, hanem távolodik azoktól. Nem konvergencia, hanem divergencia pályán mozgunk.
POGÁTSA ZOLTÁN közgazdász-szociológus, az MTA kutatója
Brüsszel álláspontját kénytelenek vagyunk komolyan venni. Az unió kohéziós alapjának szabályozása értelmében a konvergencia terv folyamatos nem teljesítése esetén a bizottság felfüggesztheti az alap támogatásainak folyósítását a tagállamnak. Ez pedig 2007 és 2013 között a közel 6 ezer milliárd forintnyi uniós támogatásnak várhatóan 40 százalékát jelentheti. Arról nem is szólva, hogy az állam működésének érdemi átalakítása nélkül a többi uniós pénz lehívása is inkább csak mennyiségi, mint minőségi értelemben lesz siker.
ROSSZ ÜZENETEK. Nem meglepő, hogy Brüsszel elégedetlen. Ilyen mértékű államháztartási hiányt eleddig még egyetlen tagállam nem produkált, amit súlyosbít, hogy a kormány sokáig eltitkolta a deficit valós mértékét. Egy többéves, az állam működését gyökeresen átalakító, a rendszerváltás második hullámának is felfogható reformprogramot pedig szimbolikusan is jól kell kezdeni. Egy, a fűnyíróelvű megszorítások által évek óta sújtott országban nem jó üzenet, ha a kormányzat azzal kezdi négyéves munkáját, hogy törli az adócsökkentési programot, bizonytalanságban tart több százezer köztisztviselőt, ahelyett, hogy egyértelművé tenné: hatékonyságnövekedést akar a központi közigazgatásban, nem csupán elbocsátásokat. A többéves reformtervet a nagy rendszerek átalakításának programjával kellett volna kezdeni. El kell végre mondani, hogyan tervezi a kormány a foglalkoztatás bővítését, hiszen teljesen nyilvánvalóan a katasztrofálisan alacsony foglalkoztatási ráta a költségvetési alrendszerek fenntarthatatlanságának eredeti oka. A munkaügyi rendszernek hatékonyan kellene jeleznie végre a piac igényeit az oktatási rendszer felé, ahol viszont meg kellene szüntetni végre az alulfinanszírozott, rossz struktúrájú és színvonalú tömegképzést a felsőoktatásban, és újra kellene éleszteni a szakoktatást. Be kellene vezetni a tandíjat, nem utólagosan, hanem itt és most, egyértelművé téve, hogy a felsőoktatás ugyanúgy szolgáltatás, mint az autópálya-rendszer, és ugyanúgy meg kell fizetni. Határozott reformtervre vár az ország az állami vállalatok, így a MÁV kapcsán is. Decentralizációs programot kellene hirdetni, a központból rángatott dekoncentrált állami szervek helyett erős kistérségeket és régiókat.
VALÓDI SZOLIDARITÁST! Szimbolikus használat helyett rendszerszerűen kellene megvalósítani a szolidaritás elvét. Az ingatlanadót például azonnal be kellene vezetni, és sokkal bátrabbnak kellene lenni a zöld adók meghonosításával is. Az egész társadalmat megmozgató disputa után egyértelművé kellene tenni azt is, hogy a kormány mire kívánja felhasználni az uniós forrásokat.
S végül, de nem utolsósorban az eddigiektől eltérő személyzeti politikára lenne szükség. Egy ország hitt abban: Gyurcsány Ferencnek az első másfél éve túl rövid ahhoz, hogy mélyreható reformokat hajtson végre, de majd ha megnyeri a választásokat, új emberekkel új politikát valósíthat meg. Kiderült, hogy a várt „gyurcsányista” új hullám nem jön. Nehéz lesz úgy számon kérni a közigazgatás különböző szintjein a megújulást, hogy a miniszterelnök sem képes hozzáértő politikusokat behozni második kormányába, e helyett kénytelen a pártpolitikusok feje fölé szakértő grémiumokat ültetni.
A valódi reformok megkezdése természetesen rengeteg érdeket sért. De az elmúlt ciklusból pontosan az a tanulság, hogy a konfliktusokat senkivel nem vállaló kormány árt a gazdaságnak és az országnak.
