Közel kétmillió letöltést produkált pár nap alatt a YouTube online videómegosztó oldalon az alapítók filmecskéje, amelyben a cég eladását kommentálják. Bár a még mindig csak húszas éveik végén járó Steve Chan és Chad Hurley elröhögik a szolgáltatás felhasználóbarát továbbfejlesztéséről szóló pr-szöveget, az 1,65 milliárd dolláros ügylet nemcsak a multimilliomossá váló fenegyerekeknek nagy szó. Az alig másfél éve elindított oldal megvásárlása, ahol ma már napi százmillió, más felhasználók által feltöltött filmet néznek meg a látogatók, a vevő Google életében is az eddigi legnagyobb tranzakció. A youtube-os fiúknál nem sokkal idősebb Sergey Brin és Larry Page pár éve szintén garázsból indult, azóta keresőmotorjukkal a Google világelső lett. A részvényekben kifizetett vételár a Google tőzsdei kapitalizációjának 1 százalékára rúg. Az elemzők kételkednek, miként fog ez az összeg megtérülni egy olyan oldal esetében, amely az idén 13,5 millió dollár bevétel mellett 9,5 millió dollár veszteségre számíthat.
A megtérülés mellett más miatt is aggódhat a Google. A YouTube-ra a netezők szívfájdalom nélkül feltettek szerzői jogilag védett tartalmakat, klipeket, tévésorozatokat is. A múlt hétfői vételi bejelentés napján ugyan a két cég összesen öt nagy médiavállalattal – köztük a Warner Music és a Sony BMG céggel – kötött megállapodást arról, hogy a hirdetési bevételek megosztása mellett felhasználhatják azok tartalmait, így e téren perek már nem fenyegetik a keresőóriást. Az viszont kérdéses, mit fog kezdeni YouTube oldalon fellelhető pornográf vagy szélsőséges politikai tartalmakkal.
A vevő számára mindenesetre új utakat nyithat az ügylet a hirdetési piacon. A számos innovatív terméket kifejlesztő Google 8,2 milliárd dolláros éves bevételének 98 százaléka ma a keresőtalálatok mellett megjelenített, azokhoz tartalmilag igazodó rövid szöveges hirdetésekből származik. A YouTube-on viszont a házilag forgatott karaoke-klipek mellett reklámfilmeket is megosztanak egymással a felhasználók, s a két cég összefogásával a Google videoreklámokat is kínálhat.
Az ügylet egyébként az egész internetes iparágra kihat. Fokozta például a nyomást a keresőpiacon riválisával szemben fokozatosan teret vesztő Yahoo!-ra, hogy üsse nyélbe a Facebook portál régóta tervezgetett megvételét. Ám a kínált 1 milliárd dollár kevésnek bizonyult az amerikai diákok videómegosztást is nyújtó kapcsolati oldaláért. A YouTube mögött második, 20 százalékos piaci részesedésű MySpace-t már tavaly megvette 580 millió dollárért Rupert Murdoch médiavállalata, a News Corporation. A Microsoft viszont kicsit megkésve, csak szeptemberben indította el saját online videó oldalát, Soapbox néven. A redmondi óriás egyébként szintén versenyben volt a YouTube megszerzéséért, ám az ajánlata nem bizonyult elég vonzónak. A Google-YouTube tranzakció az iparágban is rekord: ennyit még nem fizettek olyan oldalért, amelyet a fogyasztók töltenek meg tartalommal. Elemzők attól tartanak, hogy az internetes szektor, a kilencvenes évek végéhez hasonlóan, megint kezd túlhevülni.
Remekül összeillünk
Nem a profit, hanem az oldal újító jellege motiválta a YouTube felvásárlását – állítja Rachel Whetstone, a Google európai kommunikációs igazgatója.
– Miért érdemes megvennie a Google-nak a YouTube videómegosztót?
![]()
![]()
– Mi hihetetlenül innovatívak vagyunk a hirdetésekben, nekik van egy hihetetlenül innovatív weboldaluk, fantasztikus felhasználói közösséggel. Az alapítóinkat lenyűgözte az alapítóik víziója. Ők az a hely akarnak lenni, ahová bárki odamehet és közzéteheti a kedve szerinti tartalmakat, a mi alapítóinknak pedig van egy nagyszerű elképzelése arról, hogyan segítsék a világ információáramlását. Mi sokat tanulhatunk tőlük, és ők sokat tanulhatnak tőlünk. Még nagyon korai erről nyilatkozni, de remekül összeillünk.
– Mi lesz a YouTube-hoz képest negyedakkora piaci részesedést felmutató Google Video sorsa? Összeolvad a két szolgáltatás?
– Nem, mert nagyon különböznek. Az utóbbi egy tartalomjegyzék, amely indexeli a világ videókínálatát, segít a fogyasztónak megtalálni valamit, a YouTube pedig inkább egy célállomás. Mindkettő önálló márka marad.
– Mik a terveik a szerzeménnyel? A YouTube online közössége több videóban fejezte ki aggodalmát a vétel kapcsán…
– Egyelőre egy vételi szándéknyilatkozatot tettünk, de még nem szereztük meg a céget. Korai arról beszélni, hogy mit csinálnánk a YouTube-bal a jövőben. Mindössze 18 hónapos cégről van szó, de a Google is csak 8 éves. Nem tervezzük évekre előre a stratégiát egy mai ügylet kapcsán.
– Hogy fog megtérülni az 1,65 milliárd dollár egy olyan oldalért, amely ma még veszteséges?
– Meg kell értenie, hogyan működünk. Mi nem azt keressük, hogy mi hoz pénzt, és arra milyen terméket kell létrehozni. Amikor Larry és Sergey elkezdtek annak idején a kereséssel foglalkozni, még fogalmuk sem volt, ebből hogyan lesz bevétel. Ez nem a hagyományos üzletek egyike, ahol egy cég feltérképezi, hol van rés a piacon, és azt gyártja. A Google azt kérdezi: mi az a klassz termék a számítástudományban, amit az emberek szeretnének, hasznos lenne, és el tudjuk-e készíteni? Ha igen, utána gondolkodunk el, hoz-e bevételt. Majd az idő eldönti.
– Mennyire merevedett meg az online videópiac? Lehet esélye például a Microsoftnak, amely kicsit elaludt és csak nemrég rukkolt elő Soapbox néven a videószolgáltatással?
– A Microsoftot nem kommentálom, kérdezze meg őket. A Google általános nézete, hogy a verseny jó dolog. Nekünk is jó, mert talpon tart minket, és a felhasználóknak is, mert hajtja az innovációt. Az internet azért olyan izgalmas, mert nagy a verseny az információk előállításában és szétosztásában. A belépési korlátok alacsonyak, a MySpace, a YouTube, a Facebook mind az elmúlt pár évben jöttek létre és virágoznak. Sok pénzügyi újságíró úgy gondolja, hogy vannak hagyományos vesztesek és nyertesek, ha egy cégnek jól megy, akkor a másiknak rosszul fog. De az internet világában ez másképp van. Ha a Yahoo! rávesz egy nagyvállalatot Nagy-Britanniában, hogy hirdessen a keresési találatok mellett, akkor mi is profitálunk belőle, mert a cég el fogja osztani közöttünk a büdzsét. És ez fordítva is igaz. Az internet dinamikája teljesen más, mint egy hagyományos iparágé.
MÁRTONFFY ZSUZSA
![]()
![]()
