Ki ne emlékezne arra az éles hangú júniusi szóváltásra, amelynek szereplői Széles Gábor, Magyarország egyik legbefolyásosabb üzletembere, illetve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök voltak! Akkoriban kerültek napvilágra a kormány tervei a társasági adókulcs emeléséről, amelyeket Széles az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén úgy kommentált, hogy egy ilyen lépésre válaszul a vállalkozók jelentős része inkább átköltözteti cégét az alacsonyabb adóterheket ígérő Szlovákiába. Első reakciójában Gyurcsány leplezetlenül sértődötten és ingerülten a vállalkozói felelősségérzetet kérte számon a vita résztvevőin. Csakhogy kérdés, valóban akkora előnyöket kínál-e a szlovákiai adórendszer, hogy azok kedvéért érdemes bárkinek a határ túloldalára költöztetni itthon bejegyzett vállalkozását.
ADÓFOLYTONOSSÁG? Ezúttal természetesen nem arról van szó, hogy Szlovákia július elején megalakult új kormányának összetétele és politikai lépései elbizonytalaníthatják a korábban az áttelepülés gondolatával kacérkodó magyar vállalkozókat. Egyelőre a Robert Fico vezette kabinet gazdasági irányvonala sem kristályosodott ki, miként az esetleges adózásbeli változtatások sem körvonalazódtak. Csupán annyit tudni: Pozsony hivatalosan továbbra is arra készül, hogy 2009-ben bevezeti az eurót, márpedig ha ez így van, elvileg drámaian nem változtathat a jelenlegi adóterheken.
Kezdjük azzal, hogy egy vállalkozás telephelyének áttelepítése valamely szomszédos EU-tagállamba nem is olyan egyszerű, jogi szempontból sem problémamentes. Ahhoz ugyanis, hogy egy cég valamely más ország adórendszere által diktált feltételek szerint adózzon, a székhelyváltoztatás önmagában nem elegendő. A legtöbb esetben magát a termelő – illetve szolgáltató – tevékenységet is át kell telepíteni az adott országba. Ez viszont költségoldalról már aligha éri meg.
Ezúttal azonban a fontosabb kérdés az, miként is viszonyul egymáshoz Magyarország, valamint – az adóterhek szempontjából hazánk közvetlen konkurenciájaként a leggyakrabban emlegetett – Szlovákia adórendszere. E tekintetben pedig szögezzük le máris: az összehasonlításból mindent egybevetve északi szomszédunk kerül ki győztesen. Első ránézésre is nyilvánvaló, hogy Szlovákia adórendszere sokkal áttekinthetőbb a magyarországinál (lásd a táblázatot). Ha mindez kiszámítható, és megfelelően kommunikált kormányzati politikával párosul, az ennek következtében kialakuló stabil gazdasági környezet jelentősen hozzá tud járulni a nemzetgazdaság versenyképességének a növekedéséhez.
ADÓKULCSOK. Pusztán az adókulcsok vizsgálata alapján egyértelműen nem lehet kijelenteni, hogy Szlovákia adózás szempontjából kedvezőbb gazdasági környezetet biztosítana a vállalkozások számára. Sőt, a társasági adó kulcsa egyelőre hazánkban vonzóbb. A kérdés azonban messze nem ilyen egyszerű. Egyrészt az előzetes magyar kormányzati tervek szerint a szóban forgó 16 százalékos adókulcs 2007 januárjától 20 százalékra emelkedik, ráadásul bevezetik az úgynevezett házipénztáradót is. Másrészt a vállalkozásoknak szeptember elsejétől a társasági adó mellett a 4 százalékos szolidaritási adót, illetve az úgynevezett elvárt adót is meg kell fizetniük. Mindezek nyomán teljesen eltűnt az az adózási előny, amelyet az ország az eddig az egész Európai Unióban rendkívül alacsony társasági adó okán élvezett.
S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a vállalkozások számára a társasági adó mellett igencsak jelentős terhet jelent a „mindössze” 2 százalékos mértékű helyi iparűzési adó megfizetése is, ez esetben ugyanis az adó alapja nem a megtermelt nyereség, hanem a vállalkozás nettó árbevétele. Ha a társasági és az iparűzési adónak a gazdasági szereplőkre gyakorolt hatását összesítjük – figyelembe véve a velük kapcsolatban esetlegesen elszámolható tételeket is -, kiderül, hogy Magyarországon egy-egy vállalat, profiljától függően, 5-10 százalékkal nagyobb terhet kénytelen viselni, mint északi szomszédunknál.
A vállalkozások versenyképességét az adóterheken túl a munkaadói járulékok is számottevően befolyásolják. Hazánk és Szlovákia dimenziójában a járulékkulcsok pusztán számszaki összevetése nem mutat érdemi különbségeket. Viszont ha a munkáltatói járulékoknál is figyelembe vesszük az azokkal kapcsolatban elszámolható tételeket, megállapítható, hogy egy munkavállaló megközelítőleg 20 százalékkal kerül többe nálunk, mint Szlovákiában.
Az előbbiekben taglalt adó-, és járulékfajtákon túl a vállalkozások tulajdonosai előszeretettel mérlegelik azt is, mely ország adórendszere kínál számukra kedvezőbb feltételeket akkor, ha a cég által megtermelt jövedelmet osztalék formájában szeretnék realizálni. Erre nézvést az adott országban meghatározott osztalékadó, valamint az osztalék kifizetése esetén jelentkező egyéb járulékos kötelezettségek mértéke nyújt iránymutatást. Márpedig míg Szlovákiában ilyen adóteher nincs, itthon az osztalékadó kulcsa 25 százalék.
Mi a magyar adórendszer legfőbb problémája? Mi az elsődleges oka annak, hogy hazánk kénytelen a gazdaság szinte minden területén mind Szlovákiánál, mind pedig számos más új EU-tagnál magasabb adókat kivetni? Mindenekelőtt az, hogy míg a nemzetközi összehasonlításban is magasnak számító hazai adókulcsok nagyobb adóbevételeket feltételeznének, ez a valóságban nincs így. Az adórendszer, az előzetes számítások szerint, 2005-ben a bruttó hazai termék (GDP) arányában 37,2 százaléknyi bevételt generált az állam számára. Ez az arány a 25 tagú EU egészét tekintve 37,6 százalék. Nyilvánvaló tehát, hogy Magyarországnak nem csupán az államháztartás kiadási oldalát kell átstrukturálnia, hanem az adórendszer átalakítására is szükség van. Miközben ugyanis a magasabb adókulcsok nem eredményeznek a Huszonötök átlagánál nagyobb adóbevételt, a versenyképességet jelentősen – ráadásul hosszú távon – csökkentik. Különösebben persze Szlovákia sem lehet elégedett, hiszen az országban jóval visszafogottabbak ugyan az adó- és járulékterhek, de a költségvetés e forrásokból származó bevételei is kisebbek, mindössze 30,3 százalékot tesznek ki. Egy dologról mindazon-által nem ajánlatos megfeledkezni: északi szomszédunknál az államháztartás egyensúlya ma a szerényebb mértékű adóbevétel ellenére is biztosított – hála a kiadási oldal megfelelően strukturált felépítésének -, ami akár az euró Pozsony által tervezett 2009-es bevezetését is lehetővé teszi.
TÚL SZŰK ADÓALAP. A fentiekből az következik, hogy a munkáltatói terhek versenyképességet csorbító növelése helyett nálunk ma olyan intézkedésekre volna szükség, amelyek a nemzetközi összehasonlításban szűk adóalapot szélesítenék. Márpedig a szűk adóalap elsődleges oka az alacsony foglalkoztatottság. Magyarországon a foglalkoztatottak száma jelenleg 3,9 millió fő, ebből 800 ezren a közszférában dolgoznak. Ez utóbbi kör tagjainak a béréhez – akárcsak a lakosság foglalkoztatotti viszonyban nem álló nagyobbik hányadának a megélhetéséhez – szintén a magánszférában megtermelt jövedelmek megadóztatása szolgáltatja az alapot. Vagyis a hazai társadalom megközelítőleg 30 százaléka tartja el a fennmaradó 70 százalékot.
A foglalkoztatottak számának növekedéséhez egyfelől csökkenteni kell az adókat, ám ami ennél fontosabb: a nemzetgazdaság további kulcsfontosságú területeinek strukturális átalakítására is szükség van. A foglalkoztatottsági szint az egészségügyi, az oktatási, valamint a nyugdíjrendszer megreformálása nélkül – hogy csak a legfontosabb területeket említsük – aligha növelhető hatékonyan és tartósan.
(A szerző közgazdász, a prágai közgazdaságtudományi egyetem PhD-hallgatója.)
