Belföld

Szijjártó: humánus módon rendezzük Wilhelm Fruzsina ügyét

Egyetlen esély még van a magyar lány svéd kiutasítási ügyében. Wilhelm Fruzsinának valószínűleg el kell jönnie Svédországban élő nagynénjétől.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján közölte: arra utasította Magyarország stockholmi ideiglenes ügyvivőjét, hogy jelezze a svéd igazságügyi minisztériumban és a svéd bevándorlási hivatalban: a magyar kormány nyitott minden tárgyalásra, hogy emberi megoldás szülessen az ügyben.

Az idegenrendészeti eljárás jogerős döntést jelent, már csak egyetlen esély maradt: annak megállapítása, hogy a kiutasítás akadályba ütközik – magyarázta. Mint mondta, az ilyen eljárást alapesetben a kérelmező indíthatja meg, de ezt a svéd bevándorlási hivatal nem várta meg, és hivatalból indított eljárást a kiutasítás akadályba ütközésének a megállapítására. A hivatal gyakorlatában nagyon ritka, hogy az ilyen eljárásokban a kérelmezőnek kedvező döntés születik, és megadják a tartózkodási engedélyt – tette hozzá a miniszter.

Megegyezte: a szóban forgó eljárást egészségügyi indokra hivatkozva indították meg, és ha ezen ok alapján születik döntés, akkor már bírósági felülvizsgálatnak sincs helye.

Szijjártó Péter elmondta: láthatóan a svéd bevándorlási hivatal gyors és Wilhelm Fruzsinának nem kedvező megoldásra törekszik. A miniszter közölése szerint most igyekeznek Svédországban hozzáférhető, ingyenes jogi segítség lehetőségét felkutatni a család számára.

A miniszter hangsúlyozta: kedden a budapesti svéd nagykövetségnek is jelzik, hogy Magyarország nyitott minden jogi, technikai és pénzügyi kérdés megvitatására ennek érdekében.

Ahogyan korábban megírtuk: a svéd bevándorlási hivatal vissza akar küldeni Magyarországra egy 20 éves értelmi sérült magyar lányt, aki árva, és az elmúlt két évben Malmőben élt nagynénjénél. A hatóságok a döntést azzal indokolják, hogy túl nagy terhet jelentene Svédországnak, ha a lány élete végéig gondoskodni kellene róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik