Fennállásunk minden esztendejét milliárdos nyereséggel zártuk, ám a bedőlt Széchenyi Kártya hitelek felvásárlásából eddig még egy fillér haszonra sem tettünk szert – mondja Bruder Márton, az OTP Faktoring Zrt. vezérigazgatója. A cégvezető e szikár mondatából azonban kár volna arra következtetni, hogy máris temethetjük az alig hároméves múltra visszatekintő kártyát. Már csak azért is elhamarkodott volna ez a megállapítás, mert az OTP Faktoring a Széchenyi kártyás követelések felvásárlására kiírt újabb közbeszerzési pályázaton is elindult, sőt nyert, így az elkövetkező három évben is ez a társaság veszi meg a nem törlesztett hitelek csomagját.
Mindazonáltal nehezen vitatható, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv) likviditás-finanszírozási gondjainak enyhítésére szánt, államilag támogatott hitelkonstrukción számos gyermekbetegség kijött. Ez pedig az elmúlt időszakban sok fejtörést okozott mind az ügyfeleknek, mind a hitelt folyósító bankoknak, mind a hitelek 80 százaléka mögött álló állami garanciát megtestesítő Hitelgarancia Rt.-nek, s mint a fenti példa mutatja, még a követelésfelvásárló cégnek is.
TÉVHIT. E sokat látott társaság szakembereit is sikerült meglepnie például a hitelét nem törlesztő ügyfelek némelyikének. „Nem értem, mit kér számon rajtam, hiszen a Hitelgarancia Rt. már fizetett helyettem” – hangzott a nem túl szívélyes fogadtatás, amikor a faktorcég megjelent az általa felvásárolt követelés ellenértékéért. A példa nem egyedi. Sok olyan ügyfél van, aki abban a tévhitben él, hogy az állami garancia mintegy biztosításként működik: azaz, ha a Hitelgarancia Rt. helytáll az ügyfél helyett, akkor már senki sem kopogtat a tartozásért. Az ügyfelek tapasztalatlansága és alulinformáltsága miatt így az OTP Faktoringnak az esetek mintegy 90 százalékában kellett jogi útra terelnie a behajtást. A követelésfelvásárló cég többi ügyfele közül egyébként jellemzően kétszer-háromszor annyian nyúlnak a bukszájukba a jogi procedúra elindítása nélkül, mint a Széchenyi kártyás ügyfelek soraiból. Így utóbbiaknál a költségek az egekbe szöktek, s ennek számlájára írható, hogy nem keletkezett profit a Széchenyi kártyás követeléseken. (Az új pályázat anyagába e tapasztalatokat már beépítette az OTP Faktoring, azt remélve, hogy ezentúl profitot hoz e termék.)
Nem meglepő, hogy a legkevésbé az ügyfeleknek tűntek fel a termékkel kapcsolatos problémák. Számukra igen vonzó, rendkívül vállalkozóbarát hitelről van szó (a kondíciókat lásd külön). Többeknek azonban igen kellemetlen pillanatokat okozott, hogy az ügyfelek tájékoztatása nem bizonyult kellően hatékonynak. E hitel futamideje ugyanis mindössze egy esztendő, ám a kölcsön többször is megújítható. Így a hosszabbítani szándékozó, a kettős szűrésen ismételten áteső és a kritériumoknak újfent megfelelő ügyfeleknek nem szükséges törleszteniük a tőkét az évfordulókor. E kedvező lehetőség eddig sokakban nem tudatosodott, a bankoktól pedig „későn” jött az értesítés, így többen csak nehezen vagy egyáltalán nem tudták összeszedni a törlesztenivalót. A bankszakemberek is úgy látják, hogy nem feltétlenül felelőtlen gazdálkodókról van szó, hiszen a mindössze egyéves múlttal rendelkező cégek lába alól könnyen kicsúszhat a talaj. A következmény azonban a „legártatlanabbul” fizetésképtelen helyzetbe kerülő társaság számára is ugyanaz, mint a csalárd módon eljáróéra: mindkettő egyaránt felkerül a Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer (BAR) feketelistájára, így hosszú évekig nem jut hitelhez; a Széchenyi Kártya rossz adósainak névsora egyébiránt a programot felügyelő KA-VOSZ Zrt. honlapján (www.kavosz.hu) olvasható.
FELKÉSZÜLETLENÜL. A bankok számára mindazonáltal sovány vigasz, ha egy amúgy tisztességes ügyfél rövidíti meg őket. Az „ősidők”, a Széchenyi Kártya születése óta folyósító bankoknál – az OTP-nél, az MKB-nál és az Ersténél – például jellemzően 3,5-4,0 százalékra rúg a rossz hitelek aránya. Ebből (a konstrukcióban rögzítettek szerint) a veszteségek 20 százalékát a pénzintézetek szenvedik el, 80 százalékát pedig a Hitelgarancia Rt.-nek kell lenyelnie. A bankok azonban nem voltak felkészülve e magas törlesztetlen állomány kialakulására, hiszen a vállalati üzletágban szerzett többéves tapasztalatok szerint mindössze a kihelyezések 1-2 százaléka jut ilyen sorsra.
„Növekszik a Széchenyi kártyás hitelek rossz állományának aránya, de még a toleranciahatáron belül van” – jellemzik a helyzetet az MKB-nál. A legnagyobb gond piaci információk szerint az Erste Bank nyakába zúdult, ahol – a tolaranciaszintként meghúzott 4 százalékot meghaladva – 5 százalékot ért el tavaly a minősített állomány, így (az eredeti szerződésnek megfelelően) a Hitelgarancia Rt. beavatkozására volt szükség. Az Erste akkor került nehéz helyzetbe, amikor a felvásárlást követően 2004-ben hozzá került a Postabank állománya. A megörökölt szerződéseket átvizsgálva ugyanis kiderült, hogy a Postabanknál az Erste Bank hitelminősítési gyakorlatához képest jóval enyhébb szűrés után jutottak Széchenyi Kártyához az ügyfelek. Tudni kell azt is, hogy e kártya nem igazi banki termék: ebben a körben az ügyfeleknek legfeljebb a 10-15 százaléka lenne jogosult valódi, cash-flow alapú bankhitelre. 2005 első negyedévétől kezdve azonban az Erste Banknál már folyamatosan nőtt a jóváhagyott Széchenyi Kártya-igénylések száma, s mára a korábban kötött szerződések 70 százalékát megújította a bank.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy az állományjavítások, illetve az egyéb bedőlések számláját nem csupán a folyósító bankok zsebe bánja, de a Hitelgarancia Rt. is kénytelen-kelletlen tovább fog nyújtózkodni az idén, mint ameddig a takarója ér. Tavaly januártól szeptemberig a folyósító bankok 2,2 milliárd forintot váltottak be a társaságnál, ami a Széchenyi Kártyákra vállalt garancia 3,9 százalékára rúgott. Az idén viszont az év elejétől az ősz első hónapjáig már a 2005-ös összeg mintegy másfélszeresét, 3,5 milliárd forintot, garanciavállalásának 4,8 százalékát fizette ki a Hitelgarancia Rt. A bedőlések mögött azonban nem csupán a laza hitelezés és a fiatal cégek megzuhanása áll. Egymagukban 500 millió forintra rúgnak mintegy 45 cég 2005-ben elkövetett hitelcsalásai, amelyekre a bankoknál az idei megújításokkor derült fény. A Széchenyi Kártya hitelkeretének 5 millió forintról 10 millió forintra emelését követően ugyanis e közel félszáz társaság okirat-hamisítással szerzett jogosultságot a kártyára, majd a pénzt felvéve „leléptek”a csalók. A Széchenyi Kártya rossz portfóliójának magas aránya miatt a Hitelgarancia Rt. az év végéig így valószínűsíthetően túllépi tervezett kifizetési keretét, míg egyébként az összes többi garanciavállalási területen sikerül tartania az előre kalkulált számokat.
A kezdeti tapasztalatokból nemcsak a kártyát az indulástól terítő bankok, de a később bekapcsolódó pénzügyi szolgáltatók is okultak. Ennek ékes bizonyítékaként az új szereplők, a Volksbank és az integrált takarékszövetkezetek eddig egyenesen sikertörténetről számolnak be. Utóbbiaknál nagyon komoly eredménynek tartják, hogy mintegy másfél év alatt 33 milliárd forintnyi Széchenyi kártyás hitelt tudtak kihelyezni. A Volksbanknál, ahol a minősített állomány aránya 2 százalék alatt van, inkább azt fájlalják, hogy mostanra megállt a bővülés. „Úgy tűnik, telítődött a piac” – állapítja meg Skonda Mária elnökhelyettes. A takarékszövetkezeteknél egyelőre még egészségesebb az állomány, a 0,5 százalékot sem éri el a vissza nem fizetett hitelek aránya. „A KA-VOSZ-szűrő és a mi scoringunk alkalmazása mellett mindenekelőtt azzal tudjuk elejét venni a bajnak, hogy ügyfeleinket egytől egyig személyesen ismerjük” – mutat rá Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke. Ugyanakkor azt sem rejti véka alá, hogy meggyőződése szerint az igazi kkv-s körnek elegendő volt az 5 millió forintos hitelmaximum is. „Már a 10 milliós ugrás is sok volt, a keret 25 millió forintra történő bővítése pedig egyenesen könnyelműség az állam részéről” – vélekedik a kockázatokról. Véleményét némileg igazolja, hogy a Széchenyi Kártyára felvett hitelek átlaga valamennyi pénzintézetnél és a takarékszövetkezeteknél egyaránt 5 millió forint körüli.
FINOMÍTÁSOK. Ugyanakkor a tapasztalatok birtokában a KA-VOSZ koordináló tevékenységének köszönhetően a teljes rendszeren finomítanak a7 szereplők 3-4 havonta. Kiderült például: a hitelek bedőlésének az egyik oka az, hogy sokan nem napi likviditási problémáik megoldására használják a kártyát, hanem beruházásra fordítják. Ilyen esetekben pedig szinte borítékolható, hogy az ügyfél egy év múlva nem lesz képes visszafizetni a kölcsönt, hiszen legalább 2-3 év, míg egy beruházás pénzt hoz. Így ma már a felhasználási szándékokat is próbálják kifürkészni a bankoknál, és ilyen esetekben igyekeznek az ügyfeleket megfelelő beruházási hitelek felé terelni. Ezek gyakran még olcsóbbak is a Széchenyi Kártyánál, ám kétségtelenül nem elérhetők fedezet nélkül. Mindazonáltal mára a teljes hitelfolyósítói körben általánossá vált, hogy – noha ezt a legújabb szabályok szerint a bankok csak magasabb összegű Széchenyi Kártya hiteleknél szabhatják feltételül – az ügyintézők feltérképezik, van-e vésztartalék. Azaz, szükség esetére van-e a cég birtokában értékesíthető ingatlan. A korábbinál más tekintetben is jóval alaposabban körmére néznek az ügyfeleknek, még annak is utánajárnak, hogy mi húzódik egy esetleges friss vezetőváltás hátterében.
Krisán László, a Széchenyi Kártya megszületése körül bábáskodó KA-VOSZ elnöke azonban nem tartja rossznak a számokat, és továbbra is bizakodó. „Nagyon sokat javult e termék valamennyi érintett szempontjából. A három év alatt jóváhagyott mintegy 300 milliárd forintnyi hitelkeretnek 70 százalékos a kihasználtsága, a 210 milliárd forintból alig több mint 5,5 milliárd bizonyult problémásnak, ezzel szemben társasági adó, áfa és illeték formájában 25-30 milliárd forint folyt be az államkasszába” – támasztja alá Krisán azon meggyőződését, hogy e hitel nem rossz üzlet az állam számára sem.
