Belföld

Jövőre kerülhet az Országgyűlés elé az új polgári perrendtartási kódex

Trócsányi László a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken elmondta: a perrendtartás szabályait jelenleg még egy 1952-es törvény rögzíti.

Az igazságügyi miniszter annak kapcsán nyilatkozott, hogy csütörtökön a tárca vezetőjeként tájékoztatta a parlamenti frakciók képviselőit a minisztériumban zajló, a polgári, a büntetőjogi és a közigazgatási perrendtartással kapcsolatos jogalkotási munkáról.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az új polgári törvénykönyvet az előző ciklusban elfogadta az Országgyűlés, azonban a perrendtartás szabályait még egy 1952-es törvény szabályozza. Ebben a helyzetben a kormány az igazságügyi tárca előterjesztése alapján már elfogadta a polgári perrendtartás koncepcióját, ami alapján megkezdődhet a kodifikáció és az év végére elkészülhet a normaszöveg is. Vagyis jövőre kerülhet a parlament elé a jogszabály – ismertette a folyamatot a miniszter.

Becsatlakozó károsultak

Hangsúlyozta: az eljárás felgyorsítása érdekében egyrészt a perelőkészítés szabályain változtatnának, illetve megkönnyítenék a csoportpereket.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy a már zajló perekre rácsatlakozhatnának egyéb károsultak is, és nem kellene új eljárást kezdeményezniük. Ennek szükségességét a többi között megmutatták a devizahiteles ügyek, de ily módon akár egy 20 ezer forintos kár esetében is érdemes lehet majd perelni – sorolta a példákat a tárcavezető.

Végül hangsúlyozta: azért egyeztetett a parlamenti pártokkal, mert a jogszabályok döntően meghatározzák a jogászi hivatásrendek, a bírók, ügyészek, ügyvédek működését, de a peres felek szerepét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik