Gazdaság

Metánömlés Szibériából

Földünk felmelegedését az üvegház-gázok okozzák; ezek közül a szén-dioxid mellett az egyik legfontosabb a metán, amelynek új, eddig ismeretlen forrására hívják fel a figyelmet az amerikai University of Alaska kutatói.












Metánömlés Szibériából 1



Metánömlés Szibériából 2
Metánömlés Szibériából 3

A tudósok a klímaváltozás hatásait vizsgálva fedezték fel, hogy a felmelegedés eredményeképpen, egyfajta önerősítő folyamat részeként, számottevő mennyiségű metán kerülhet a légkörbe: sokkal több, mint azt korábban gondolták.

A tudósok az észak-szibériai tajga korábban örökké fagyott talaját tanulmányozták, és úgy találták, hogy újabban az azt borító jég és hó – a korábbi tapasztalatoktól eltérően – az év egy részében olvadásnak indul. Ez azért veszélyes, mert a tajga felszínét adó, évezredek óta fagyott tőzegből így metán szabadulhat fel. E gáz magából a tőzegből származik, ám tartósan fagypont alatti hőmérsékleten kötött állapotba kerül – azaz nem jut a légkörbe. A felmelegedés révén azonban a metán buborékok formájában felszabadul, és a felszínre kerül, erősítve ezzel az üvegházhatást. Az amerikai kutatók szerint a tajga méretét figyelembe véve a gázömlés akár globális méretekben is befolyásolhatja a Föld éghajlatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik