Az MTI által pénteken kérdezett nagy londoni befektetési házak többsége most már legalább feles, egyik-másik még ennél is nagyobb eséllyel arra számít, hogy az MNB ezúttal nem mozdul.
E véleményben az elemzők szerint szerepe volt Járai Zsigmond MNB-elnök előző napi nyilatkozatának: jóllehet a Monetáris Tanács továbbra is figyeli az inflációt, „nem a kamatemelés az egyetlen lehetőség”, mondta Járai.
A Deutsche Bank londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piac elemzője, Gillian Edgeworth pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy egyértelműen a kamatemelés elmaradását várja hétfőre, negyed százalékpontos emelésnek csak csekély valószínűséget ad.
A Crédit Suisse londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piaci stratégiáért felelős alelnöke, Olivier Desbarres 50-50 százalékra tette a negyed százalékpontos kamatemelés és a szinten tartás valószínűségének megoszlását. Ha az MNB hétfőn emel, szerinte az ebben a szigorítási ciklusban az utolsó kamatemelés lesz – tette hozzá.
A galambok kerekednek felül
A BNP Paribas közép-európai elemzője, Michal Dybula az MTI-nek azt mondta: a forint ereje és a vártnál alacsonyabb szeptemberi bérnövekedési adatok nyomán valószínűleg a „galambok” kerekednek felül a monetáris testületben, és hétfőn nagyobb eséllyel nem lesz kamatemelés. Dybula 60 százalékra tette a kamatemelés elmaradásának valószínűségét, és 40 százalékos esélyt adott az újabb kamatszigorításnak.
Szerinte viszont, ha hétfőn el is marad az emelés, az bizonyára nem jelenti a ciklus végét, sőt az sem, ha az MNB mégis emelne.
Utolsó szigorítás
A Barclays Capital londoni befektetési csoport európai feltörekvő piaci stratégája, Jeff Gable az „emeléspártiak” közé tartozik: a ház továbbra is inkább negyed százalékpontos emelés valószínűsítése felé hajlik, 60:40 százalékos esélymegoszlással, de „valójában nagyon szorosak az esélyek”, mondta az MTI-nek.
Gable szerint, ha az MNB hétfőn emel, az jó eséllyel az utolsó szigorítás lesz a jelenlegi ciklusban.
A Dresdner Kleinwort londoni feltörekvő piaci elemzője, Jon Harrison a pénteken kiadott előrejelzésében felidézte, hogy a londoni konszenzus negyed százalékpontos emelés, és ezt a piac már teljesen be is árazta, azonban ő is megjegyezte, hogy az előző nap közzétett, a várakozásoknál sokkal alacsonyabb szeptemberi bérnövekedési adat „növeli a következő pénzügypolitikai lépéssel kapcsolatos bizonytalanságot”. Ráadásul Járai Zsigmond is „azt mondta (előző nap), hogy nem a kamatemelés az egyetlen opció”.
A DrK elemzője szerint a kormány takarékossági csomagja már kezd meglátszani az elkölthető jövedelmeken. Az adóterhek után megmaradó személyi jövedelmek szeptemberben 4 százalékkal nőttek éves összevetésben az augusztusi 10,8 százalék és az első félévi 8,1 százalékos átlag után, és a nettó keresetek növekedésének lassulása a következő hónapokban valószínűleg már megterheli a fogyasztást, áll Harrison előrejelzésében.
A londoni Dresdner-elemző szerint azonban a folytatódó, robusztus exportnövekedés és a háztartási jövedelmek meglehetősen erős eddigi idei emelkedése miatt a gazdasági növekedés csak fokozatosan fog lassulni rövid távon, miközben az infláció gyorsul.
Erősödő az inflációs várakozás
Mindent összevetve azonban, „a robusztus befektetői hangulat” azt eredményezheti, hogy az MNB valószínűleg szinten tarthatja az alapkamatot a jövő heti ülésén. Ezzel azonban azt kockáztatná, hogy a még mindig gyors bérnövekedés erősíti az inflációs várakozást, ezért a DrK elemzője szerint a magyar jegybanknak hétfőn mégiscsak emelnie kellene negyed százalékponttal.
Pénteken kiadott előrejelzésében a JP Morgan is megemlíti a szeptemberi bérnövekedés lassulását, a ház úgy véli azonban, hogy az erős júliusi és augusztusi bérkiáramlás zömmel az adóemelések miatt előrehozott prémium-kifizetésekből eredt.
Összevetve az elmúlt egy hét adatait – lassuló GDP- és bérnövekedés, ugyanakkor „kissé csalódást keltő” infláció -, valamint a forint erősödését, növekszik annak az esélye, hogy az MNB hétfőn nem nyúl a kamathoz. A ház alapeseti forgatókönyve azonban továbbra is negyed százalékpontos kamatemelés, mivel nem valószínű, hogy az új negyedéves inflációs jelentésben a jegybank jelentősen javuló inflációs kilátásokról számolna be, áll a JP Morgan pénteki elemzésében.
A cég elismeri ugyanakkor, hogy a hétfői értekezlet kimenetelének „szoros, jelenleg mintegy 50-50 százalékos” az esélymegoszlása. Bármi lesz is a döntés, a magyar jegybanki kamatszint „nagyon közel van a tetőzéshez”, áll a JP Morgan pénteki elemzésében.
A Goldman Sachs londoni befektetési részlegének pénteken kiadott elemzése szerint az előző napi Járai-nyilatkozat „valamelyest lefelé ható kockázattal terhelte” a cég negyed százalékpontos hétfői kamatemelésről szóló előrejelzését, mivel az MNB elnöke „általában viszonylag héja” nyilatkozatokat tesz.
A GS ezzel együtt kitart a hétfői emelésről szóló várakozása mellett, azzal kiegészítéssel azonban, hogy az a jelenlegi ciklus utolsó szigorítása lesz. A ház megjegyzi ugyanakkor, hogy látja bizonyos kockázatát a további emeléseknek azon aggodalmak miatt, hogy az inflációs várakozások esetleg erősödnek.
A Goldman Sachs 8 százalék körül várja az infláció tetőzését 2007 első negyedében, utána azonban szerinte a hiánycsökkentő intézkedések „zsugorító” hatása meg fogja haladni a csomag árfelhajtó hatásait.
