Elérte a felsőoktatást is a takarékoskodási hullám: a kormány úgy határozott, hogy 2007-ben csökkenti az állami finanszírozásban részesülő egyetemi és főiskolai hallgatók számát. A meghatározott keret, 56 ezer fő 10 százaléka tanulhat az állam pénzén részidős képzésben (azaz esti és levelező tagozaton) – 7600-ról csökken így 5600 főre a keret. Többen versenyeznek tehát a nem fizetős helyekért – s aki erről lecsúszik, a tanulás mellett végzett munkából nem csak a megélhetéséről, hanem az egyre borsosabb tandíjról is kénytelen gondoskodni.

Esti iskola anno. Hiányos levezetés. Fotó: MTI
KIMARADÓK. Könnyű kiszámolni, milyen eséllyel képes egy pályakezdő fiatal annyit keresni, hogy mondjuk több száz kilométerre a szülőfalujától, albérletből maga finanszírozza a tanulmányait. Ráadásul az utóbbi években a levelezős képzést erősen közelítették a nappali kurzusokhoz – a hallgatóknak hétköznap, munkaidőben kötelező órákra kell bejárniuk, ilyen feltételekhez pedig kevés munkahely képes és tud alkalmazkodni. Forray R. Katalin oktatáskutató, szociológus, a Pécsi Tudományegyetem romológia tanszékének tanára (a romológia a humán tudományok cigánysággal kapcsolatos kutatási eredményeit integrálja az egyetemi oktatásba) gyakran találkozik olyan hallgatóval, aki azért marad ki az egyetemről, mert képtelen a költségtérítést kifizetni.
„A különbség nem olyan eget rengető, hogy alapvetően befolyásolná a hallgatói létszám alakulását” – vélekedik ugyanakkor az állami finanszírozásban részesülő részképzősök keretszámának csökkentéséről Gábor Kálmán szociológus, a Felsőoktatási Kutatóintézet munkatársa. Sokkal nagyobb problémának tartja, hogy a fiatalság eleve egyenlőtlen mértékben fér hozzá a tanulás lehetőségéhez. Az állami finanszírozású képzéshez többségében azok a hallgatók jutnak hozzá, akiknek a családja éveken keresztül képes volt biztosítani számukra, hogy a legjobb oktatási intézményekben átlagon felüli színvonalú képzésben vegyenek részt, fizették számukra a különórákat, nyelvoktatást, esetleg külföldi tanulmányi utat. Tehát akik eleve jobb helyzetben vannak. Az így szerzett előnnyel szemben a szegényebb családok gyermekei behozhatatlan hátránnyal indulnak.
Ráadásul az juthat kollégiumi férőhelyhez, szociális támogatáshoz, aki az állami finanszírozású képzés előnyeit élvezi. Önköltséges alapon tanulni sokak számára – még ha az egész család összefog is, hogy segítsen – szinte megvalósíthatatlan álom lett. Az alsóbb osztályok többnyire csak pénzen tudják megvásárolni gyermekeiknek az oktatást, ami gyakran aránytalanul nagy terhet ró rájuk. „Nemzetközi összehasonlító kutatások azt mutatják: a magyar oktatási rendszer erősíti fel leginkább az amúgy is markáns társadalmi különbségeket” – ismerteti a jelenlegi hazai iskolarendszer legfájóbb sajátosságát Gábor Kálmán.
Az ingyenes részidős képzés résztvevői
2006-ban: 7600 fő
2007-ben: 5600 fő
KERETKÉRDÉS. Az egyetemi és főiskolai berkekben inkább az olyan híresztelések bolygatják a kedélyeket, hogy a felsőoktatási intézmények keretszámának meghatározásakor a felvehető költségtérítéses hallgatók számát is megszabná a kormány, mégpedig jókora csökkentést követelve. Bakos Károly, az oktatási tárca felsőoktatással foglalkozó munkatársa szerint ez eddig is így volt. A felsőoktatási törvény ugyanis előírja, hogy meg kell határozni minden intézmény kapacitását, s ezzel együtt adja ki a működési engedélyt a Felsőoktatási Regisztrációs Központ. Ha a tanintézet bővíti a kapacitását, akkor kérhet engedélyt további hallgatók felvételére. Más kérdés, hogy milyen feltételekkel kaphat.
Egyelőre többféle hír kering a felsőoktatási állami támogatási keretszámokkal kapcsolatban – nem csak az intézményekben, hanem a médiában is. A Magyar Hírlap cikke szerint a Draskovics Tibor vezette Államreform Bizottság egyik, nem nyilvános tervezetében kifejezetten a részidős képzés állami támogatásának megszüntetése szerepel – ezt az információt a kormányszóvivői iroda lapunk kérdésére cáfolta. „Félreértésről lehet szó” – hangzott a válasz.
Mi akkor tehát a végső cél? Mennyit spórol a költségvetés azon, hogy jövőre mintegy 2 ezer fővel kevesebben tanulhatnak állami finanszírozással a felsőoktatásban esti és levelező szakon? Senki nem tudja, mert ilyen számítás nem készült – tudta meg lapunk a szaktárca sajtóosztályától.
