A Himalája indiai hegyláncainak időtlensége és csodája szintén nem reprodukálható: azt látni kell.
Persze, aki a Himalájába indul túrázni, az ne számítson kényelmes szállásra vagy légkondis buszokra. Az út végcélja a hinduk szent folyójának, a Gangesznek a forrása, a Goumuk nevű gleccser, illetve a tapovani völgy, a gleccser felső csücske. Így egyszerűen csak fölfelé kell haladni az egyre magasodó dombok, majd már hegyek közt, a folyót kísérve. S bár az egyetlen létező főút szörnyű minőségű, a szerpentinek pedig gyomorforgatóak, a Gangesz áradásakor évről évre elmosott völgybéli falvak mentén haladó út mégis gyönyörű. Igaz, a korlát nélküli, mély szakadékoktól sokszor 10-20 centire futó dzsipben néha azért megrémül az ember.
Egynapi zötykölődés után, háromezer méter felett, Gangotriban véget ér a kocsikázás. Ez az utolsó civilizált település, innen csak gyalog vagy szamárháton lehet továbbmenni. Persze csak másnap reggel, frissen érdemes nekivágni a 3750 méteren fekvő kutatóállomás-faluba, Bujbasanba vezető 15 kilométeres túrának. Folyóvíz, vezetékes áram és térerő fenn a hegyen már nincsen, legfeljebb napelemről működő halvány villany és kancsóban mért forrásvíz; de odafenn nem is hiányzik a civilizáció. Csak egy második tüdő: az viszont nagyon.
Háromezer méter felett sokszor nehéz, sziklás terepen követjük a robajjal zubogó, méretes hegyi patakká átlényegült Gangeszt. Az örökké havas, 6 ezer méternél magasabb csúcsok némán figyelik az egyszeri túrázó számára felfoghatatlanul fitten lépkedő helyi teherhordókat, akik nemritkán kis termetükkel megegyező méretű, 40-50 kilós csomagokkal szaladnak felfelé, mintha csak egy hétvégi erdei hátizsákos sétán lennének. A falu pár bádoglemezből épült kutatóállomás, egy sátor-szálló és egy ashram, azaz templom és kolostor épületéből áll, ez utóbbi szintén szállást kínál. Így legalább nem vaságyas sátorban, hanem kőházban alhatunk: a padlóra terített, temérdek bolhával fűszerezett matracokon. Az ottani istentisztelet és a vacsora hangulata leírhatatlan, amelyhez a hátteret a csillagfénybe öltözött havas hegycsúcsok adják. 
Elmondhatatlan a másnapi túra szépsége is, amely a 4 ezer méter feletti szürke-kék Goumuk gleccserhez, India egyik legszentebb helyéhez, a Gangesz forrásához visz. Az elszántabbak még tovább mennek: a gleccser mentén felkapaszkodva, a havas csúcsok által körülölelt világvégére, a 4350 méteren fekvő Tapovanba. Az ottani, remeteéletmódot élő jógi még kapacitálja a csapatot: van a közelben egy gyönyörű tó. A túrázók azonban inkább azon álmélkodnak egy darabig, miként sikerült a rettenetes sziklákon épségben feljutniuk.
Életem egyik legszebb élménye, de nem csinálnám meg még egyszer – mondják többen, visszaérve az ashramba, majd egy nappal később a pihenőhelyre. Én újra megtenném. Mert igaz a mondás: sohasem ugyanaz az ember jön le a hegyről, mint aki pár nappal korábban nekiindult.
