Sport

Megvan a női pólósok Világkupa-kerete is

Merész András is ismertette, hogy kikre számít a Hanti-Manszijszkben rendezendő Világkupán, amelyet augusztus 12. és 27. között rendeznek.


Oroszországban lesz a Világkupa
Fotó: MTI 

„Hárman maradnak ki az Európa-bajnoki keretből: Bolonyai Flóra, Kisteleki Dóra és Csabai Dóra, helyükre Kasó Orsolya, Menczinger Kata és Hevesi Anita kerül” – mondta a kapitány kedden délelőtt a waterpolo.hu oldalnak.

„Ahogyan Benedek Tibor, úgy én is úgy gondolom, hogy a Világkupa már a következő idény eleje. Ez is az oka annak, hogy a frissen érkező három játékos bekerült a keretbe. Egyrészt nagyon komolyan végigcsinálták az Eb-felkészülést az elmúlt időszakban – mint mindenki más is –, másrészt szeretném tűzben tartani a játékosaimat és jelezni a többiek, a most is kimaradók felé, hogy mindenkinek van esélye a keretbe kerülésre.

A három érkező egyébként három hete a junior válogatottal készül, nincsenek tehát lemaradva fizikálisan a többiektől, és taktikailag sem történt olyan nagy változás az elmúlt hetekben, hogy ez hátráltassa őket. Összességében elmondható, hogy van 20-22 olyan játékosunk, aki egyenlő esélyekkel küzdhet meg a jövő évi világbajnokságon való részvételért. Éles lesz a verseny, de szeretném is, hogy az legyen, és ezt a Világkupa is segítheti” – tette hozzá Merész András.

A női válogatott kerete:

Kapusok:

Gangl Edina, Kasó Orsolya

Mezőnyjátékosok:

Antal Dóra, Illés Anna, Menczinger Kata, Hevesi Anita, Czigány Dóra, Kisteleki Hanna, Takács Orsolya, Szücs Gabriella, Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó, Bujka Barbara

Női Világkupa (Hanti-Manszijszk, Oroszország):

A-csoport: Spanyolország, Oroszország, Új-Zéland, Kína

B-csoport: Ausztrália, Magyarország, Egyesült Államok, Dél-Afrika

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik