Belföld

Ez lesz a büntetés, ha nem jár óvodába a gyerek

ovoda(210x140).jpg (óvoda, gyerekek)
ovoda(210x140).jpg (óvoda, gyerekek)

Szeptembertől kötelező minden gyereket óvodába járatni.

A kötelező óvodába járás szeptemberi bevezetésével nemcsak az iskolakerülést, hanem az óvodai mulasztásokat is lehet majd pénzmegvonással szankcionálni, írja a Magyar Nemzet.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságért és családügyért felelős államtitkársága elmondta, hogy amennyiben az óvodás gyerek igazolatlan hiányzása meghaladja az öt nevelési napot, a jegyző figyelmezteti a szülőt a mulasztásra, illetve annak következményeire. Ha a hiányzások mértéke ennek ellenére eléri a húsz napot, akkor 2016. január 1-jétől az óvodás gyermekek esetében is lehetőség lesz a családi pótlék folyósításának szüneteltetésére.

Jelenleg 316 ezer gyermek jár óvodába, számuk becslések szerint szeptembertől további 20-25 ezerrel nő, vagyis az intézkedés mintegy 340 ezer gyermeket és családját érinti majd.

A lap szerint az idei tanév első felében tovább csökkent az iskolai igazolatlan hiányzások száma, az első félévben csak 5613 gyermek esetében kellett megvonni az iskoláztatási támogatást, mert ötven óránál többet hiányzott igazolatlanul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik