Belföld

Borbély József: Dobtam Viktornak is egy szórólapot

Ott tartunk, hogy az apostoli magyar királyság kormányzója öreg Lada Nivával jár, és egy mezei parlamenti mandátumért is lehajol. Vajon varratna magára sárkánygyíkot? Villáminterjú a Veszprém megyei hármasból.

Őrület, micsoda műsort kerekített az imént a tapolcai főutcára. Agg Lada Nivájával gurult föl-le, és a hangosbemondón sorra trollkodta szét riválisai utcai sajtótájékoztatóit. „Magyarország királyság!” Ez volt a fő jelmondata. Felidézné a többit is?

Mondtam még azt is, hogy alanyi jogon járó havi négyszázezer forint alapjövedelem jár mindenkinek, mert Magyarország a világ leggazdagabb országa, kincsesbánya vagyunk, százhetven évre elegendő földgázunk és négyezer évre elegendő gőzünk van. És aranybányáink! Ha a Google-ba beüti azt, hogy arany, semmi mást, akkor elkezd keresni, és megtalálja, hogy a Börzsönyben kétszázötvenmillió tonna aranyérc van, három milligramm per tonna – ugye a verespataki 2,3-2,5 -, van ott olyan ember, aki napi nyolcvan-százezer forintot keres, és nem aranypor van az ottani patakokban, hanem apró aranyrögök! Igazából az őseink hagyták azt ott.


Fotók: Neményi Márton

Ott hagyták?! Hogy? Szétszórták?

Jaj, dehogy! Hanem nem bányászták ki! Meg vannak kutatva! Van egy ember, a neve most nem jut eszembe, aki ezzel foglalkozik, olyan, mint a Kovács Ádám, aki meg a rákkutatással foglalkozik, de ha beüti az aranyat, megtalálja őt.

Hallom, a celladamos Kovács Ádám is az ön támogatója.

Igen, sőt az ön által is megcsodált hangosításom is neki köszönhető, az ő világszabadalma, a paksi atomerőmű tetején is ugyanilyen van, csak nem két-, hanem négyirányú nyomóval. Ádám az én kocsimra azért nem rakta föl a két oldalirányt, mert volt kilencvenkettőben egy hangosítása a salgótarjáni sortűz emlékére rendezett nagy tüntetésen, és ott egy-két ablakot kinyomott, ezért a főutcán le kellett húzni a redőnyöket. Ádám mondta, itt, Tapolcán is olyan keskeny utcák vannak, hogy nem teszi fel az oldalszirénát. Végül is ez kettő darab is kétszáz amperórás kamionakkumulátorról megy, meg hat darab erősítő van benne. Amit most hallott, az csak az ötös fokozat!

Mennyi a max?

Hatos a max, de azt csak valahol kint, a hegyek között lehet. A kampány idejére Balatongyörökre vagyunk kitelepülve, a Zafír panzióba, az pont a Keszthelyi-öböl, ott elég széles a Balaton, és amikor ott bekapcsoltam a hátsó udvarban, akkor a hátsó nyomót a fonyódi visszhang néhány másodpercen belül…

Fonyódi? Hát nem Tihanyban lakik a visszhang?

Vannak kisebb hegyek Fonyódon is, kettő, azok nyomták vissza a hangot. Egyébként Kovács Ádám az egészségügyi miniszterem az én kormányomban, senki mást nem illet ez a tisztség, ugyanis nemcsak a rákkutatásnak az ellenszere a Celladam készítmény, hanem az összes vírusbetegségé szinte, és még egy dolgot csinál, az immunrendszert nemcsak az embereknél, hanem az állatoknál is erősíti, a méhpusztulást Kovács Ádám fogja megakadályozni a világon, senki más nem találta meg a megoldást.

Mit szólnak önhöz a választókerületi emberek?

Leginkább Sümegen fogadtak kedvesen. Nyilván van, aki mutatja, hogy őrültek vagyunk, mert nagyon nagy a hangerő, de túlnyomórészt integetnek, megállnak, fényképeznek. Az előbb nagy volt a derültség Sümegen is, mert fölmentünk a várparkolóba, ahol van az a csárda. A várhoz ugye csak a vártaxi mehet föl, én nem is mertem volna, mert a vizem esetleg fölmelegszik, nem kockáztatom, de nagy derültség volt, a turistáknak nagyon tetszett a buli, jó volt.

És a riválisai hogyan fogadták?

A pavilonomat felajánlottam a többi pártnak is, mondtam, jöhetnek ide kampányolni, ez alatt egyesítjük a nemzetet, de nem nagyon jöttek.

Kormányzó úr, ilyen méltóság, mint ön, miért indul egy mezei képviselőválasztáson?

Azért, hogy a köztévében öt percben el tudjam mondani azt a választási csalást, amit tavaly mi lepleztünk le.

A tévés öt perc reményében indult?

Tulajdonképpen ez volt a lényege. A nemzet ma már nem azt várja el, hogy beüljön egy szavazógép az Országgyűlésbe, hanem azt, hogy olyan ember menjen be, aki be tudja zárni a Parlamentet, és be tudja dobni a Dunába a kulcsot.

Ki lenne az?

Én! Ha sikerült feltörnünk a diót, ha ezzel az erős hanggal sikerül az emberek figyelmét felkeltenünk, és az autóm még kibírja a kampányt, és végig tudjuk hangosítani az összes települést – ugye már egy kilométerről hallatszik, de viszonylag gyorsan mentünk, és azt mondták az emberek, hogy nem értettek mindent -, és ha az emberek megértik, hogy kuvaiti gazdagság vár ránk, akkor kétharmados esélyem van… Egyébként csak fontolgattam az indulást, hiszen eredetileg április tizenkilencedikét lebegtették, de amikor áttették április tizenkettedikére, az nekem égi jel volt, ez édesanyám születésnapja, nekem nagyon kedves nap. A szakrálisok azt mondják, az ősök itt vannak, segítenek, én húsvétkor kimentem a temetőbe, kértem a segítségét.

Kit tart a legveszélyesebb ellenfelének?

Teljesen mindegy, ki győz. Természetesen átvilágíttattam az indulókat, ki is derült, ki mögött van a Schmuck Andor, ki mögött más.

Átvilágíttatta? Hogyan?

Az Apostoli Magyar Királyságnak van hírszerzése, és használjuk a köztársaság hírszerzését is, egybe’ van már forrva ez a társaság.

Persze, erről múltkor is beszélt.

Ugye? Amúgy tegnap felkerestem Orbán Viktort, pontosabban csak útba tudtam ejteni, mert mentem egy feltalálóhoz, csak az meg közben lebetegedett, aztán dobtam Viktornak is egy szórólapot, mert nem volt ott Viktor, így nyilván nem kellett találkoznunk…

Mármint hol?

A felcsúti stadionnál, a lakásánál, a kis ház, ami ott az övé, annak a postaládájába dobtam be. Meg is örökítette a kollégám, föltettük a Facebookra.

Ja, hogy becsöngetett, de nem jött ki senki?

Nem csöngettem be, mert mondták, hogy nincs ott, autókat nem láttam, gondoltam, nem volt ott, ez eszembe se jutott, hogy becsöngessek. Úgyhogy, ha most jött lefelé, Tapolcára, az előbb jelentették nekem, hogy Ajkán jár, akkor, ha bemegy, megtalálja a szórólapot.

Kormányzó úr, a választáson való indulásért járó állami támogatást felvette?

Persze. Kampányköltségben összesen három és félmillió forintnál tartunk, ebben benne van, hogy az autót tudom tankolni végig, haza tudunk menni, meg le tudtuk rendezni az itteni költségeket.

Ha nem lesz meg a kettő százalék, vissza kell fizetni a támogatást.

Mi a tavalyit sem tudtuk visszafizetni.

És?

Az ingatlanom tulajdoni lapjára az APEH följegyzi a már meglévő, ötvenmilliós banki tartozás fölé. De teljesen mindegy, mert ezeket a tartozásokat mi nem fizetjük ki.

Akkor elárverezik a házát, nem?

Az én lakásomat, mióta felépítettem, azóta árverezik, mégis már huszonöt éve benne lakom.

Hogyhogy?

Nem jut el árverésig. Jogi eszközökkel mindig meg tudtam akadályozni. A sajátomon tanultam meg, hogyan kell megvédeni a bankoktól meg a hordáktól az ingatlanomat.

Még egy kérdés. Ha az indulóknak kötelező volna tetováltatni valamit, ön hová és mit varratna?

Nyilván egy angyalos címert nem tetováltatnék magamra, nekem ugyan megtisztelő lenne, de koronagyalázásnak, felségsértésnek tartanám, ha magamra ilyen jelet raknék.

A szintén kormányzó méltóságig jutó Horthy Miklósnak is volt tetoválása, egy zöldben-aranyban pompázó sárkány. És hát Horthy az ön példaképe, emlékszem, mikor tavaly önnél jártunk Kecskeméten, az ellentengernagy büszke portréja kint lógott a falon.

Horthy Miklós az akkori korban valóban csodát hajtott végre a lobbitevékenysége folytán!

Tán a tetkó is segítette ebben. Szóval?

Én talán egy gyalut tetováltatnék. Úgyis asztalos vagyok. De semmi esetre sem oda, ahol látszik, maximum a karomra tudom elképzelni. Vagy motívumot, egy ilyen kalocsai mintát, esetleg a pecsétnyomómról az Óg király jelét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik