Belföld

80 népszavazás lehetett volna 2002 óta, de csak 5 volt

nepszavazas(1)(960x640).jpg (népszavazás, )
nepszavazas(1)(960x640).jpg (népszavazás, )

A Fidesz még sokkal kevesebbet hagyott jóvá, mint korábban. Egyre szigorodott a törvény.

Több mint nyolcvan ügyben lehetett volna Magyarországon népszavazás 2002 óta a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, ám mindössze öt volt, írja a Népszabadság.

A statisztikai adatokból az derül ki, hogy a korábbi országos Választási Bizottság a 2002 és 2010 között benyújtott több mint ezer kérdés 11 százalékát tartotta elfogadhatónak, míg a Fidesz-kormány hivatalba lépése után felálló testület esetében ez az arány hét százalékra csökkent. Tehát a több mint ötszáz próbálkozásból 37-re bólintották rá. A 2013-ban az új választási eljárási törvény alapján létrejött Nemzeti Választási Bizottság még szigorúbban járt el. Az arány náluk három százalékra csökkent. 150 kérdésből három ment át.

A számok azonban önmagukban keveset jelentenek, mondta a lapnak Pálffy Ilona, az NVI elnöke. A választási iroda adatai szerint 2002 és 2006 között a száz népszavazási kezdeményezés közül tíznek adtak zöld utat, és abban az időszakban ténylegesen mindössze két referendumot tartottak. Az uniós csatlakozásról 2003 áprilisában lehetett szavazni, míg 2004 decemberében a kórházak állami tulajdonban maradásáról, illetve a határon túli magyarok kedvezmények honosításáról voksolhattunk.

Az NVI-ben gondolkodnak azon, miként lehet a népszavazási törvényt jobbá tenni, mondta Pálffy. Szerinte finomítani lehet az egymással versengő kérdésekre vonatkozó szabályozást, bár a joggal való visszaélést aligha lehet kizárni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik