Belföld

Felülvizsgálnák a román-magyar alapszerződést

A román-magyar alapszerződés felülvizsgálatát kéri a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely úgy határozott, hogy a november végi választások után megalakuló új román parlamentnek ismét beterjeszti a Székelyföld autonómiájáról szóló törvény tervezetét.

A Krónika és az Új Magyar Szó című napilap is beszámolt arról, hogy a hétvégén ünnepelte fennállásának ötéves évfordulóját a civilszervezet. Küldöttei a román–magyar alapszerződés felülvizsgálatát kérték a budapesti és a bukaresti kormánytól, mivel a dokumentum aláírása óta eltelt 12 év alatt változott a nemzetközi helyzet és jogrendszer, és a két országban kötelezővé váltak az Európai Parlament előírásai.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke szerint a dokumentumban olyan idejétmúlt tételek is szerepelnek, miszerint a két ország támogatja egymást a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásban. Izsák úgy véli – írja az ÚMSZ -, hogy az “aktualizált” román-magyar alapszerződésben szerepelnie kellene, hogy a két ország támogatja Székelyföld autonómiáját.

A küldöttek egyhangúan azt is elfogadták, hogy harmadszor is Románia parlamentje elé terjesztik a Székelyföld autonómiáját taglaló törvénytervezetüket, miután korábbi két kísérletük elutasításra talált a bukaresti törvényhozásban.

Izsák Balázs szerint vagy találnak olyan képviselőket, akik vállalják a tervezet benyújtását, vagy pedig civil törvénykezdeményezés révén terjesztik a törvényhozó testület elé a dokumentumot – olvasható a Krónikában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik