Belföld

Közös fellépést sürget az EP elnöke Magyarországon

Martin Schulz (Martin Schulz)
Martin Schulz (Martin Schulz)

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke hazánkba látogatott. Véleménye szerint a tagállamoknak együtt kell fellépniük a közös értékek megvédése érdekében.

Kapcsolódó cikkek

Írtunk már korábban arról, hogy Schulz Orbánnal is tárgyalt, utána pedig Szegedre látogatott, a városházán tartott előadást. Beszédében elmondta, egyetlen ország sem képes arra, hogy önállóan oldja meg a 21. század problémáit, egyedül adjon választ a klímaváltozás, az energiaellátás, a kereskedelem vagy a technológiai fejlesztések kérdésére. A szociáldemokrata politikus úgy fogalmazott, “vagy minden ország külön-külön fog veszíteni, vagy európaiként együtt fogunk nyerni”.

Az EP elnöke hangsúlyozta: az Európai Unió az alapjogokon, a kollektív szabadságjogokon és a demokrácián nyugvó értékalapú közösség, és ezeket az értékeket minden uniós tagállamnak tiszteletben kell tartania. Annak a tagországnak, amely megsérti az alapjogi chartát, számítania kell arra, hogy a közösség szembeszáll ezekkel a törekvésekkel – tette hozzá.

Martin Schulz kijelentette, közös kötelesség a fellépés a rasszizmussal, az idegenellenességgel szemben. Az EU szégyenének nevezte, hogy akár az Európai Parlamenten belül is vannak olyan erők, amelyek olcsó szólamokkal uszítanak a kisebbségek ellen, hogy szavazatokat szerezzenek.

A német politikus előadásában – amelyen mások mellett jelen volt Tóbiás József, az MSZP elnöke is – kitért arra, hogy 27 millió munkanélküli van az EU-ban. A 15-24 éves fiatalok között minden negyediknek nincs állása, de vannak olyan országok, ahol ez az arány meghaladja az 50 százalékot. “Olyan Európát akarunk, amely él a gazdaság erejével, annak érdekében, hogy ne kevesek számára hozzon létre gazdagságot, hanem mindenki számára teremtsen jólétet” – mondta.

Felvonták a lobogót

Az EP elnöke rámutatott, ahhoz, hogy Európa a jövőben is a világ élvonalához tartozzon, ma kell lefektetni az alapokat. Áldozni kell az oktatásra, mivel a nemzetközi versenyben a fiatalok minőségi képzése lesz a döntő tényező.

Az előadás előtt Martin Schulz ellátogatott a szegedi zsinagógába, majd Botka László szegedi polgármester, az MSZP országos választmányának elnöke és Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke és az ő jelenlétében a szegedi városháza előtt felvonták az uniós lobogót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik