Gazdaság

Varsói váltás

Ügynökvádak miatt mondott le lengyel pénzügyminiszterségéről Zyta Gilowska, ám a kormányfő - alighanem a piacok nyomására - máris visszahívja.

Mélyrepülésbe fogott a zloty, egyidejűleg a lengyel kötvénypiac is rendkívül érzékenyen reagált arra a hírre, hogy Zyta Gilowska pénzügyminiszternek és kormányfő-helyettesnek távoznia kellett. Kazimierz Marcinkiewicz miniszterelnök „a kormány legjobb miniszterének” és „legközelebbi munkatársának” nevezte Gilowskát, ennek ellenére ő sem tudta tárcája élén tartani. A pénzügyminiszter-asszonyról ugyanis nemrégiben olyan sajtóértesülések láttak napvilágot, miszerint annak idején állítólag együttműködött a kommunista titkosszolgálatokkal. Gilowska tagadta az ellene felhozott vádakat, a körülmények nyomására azonban be kellett nyújtania a lemondását.

Gilowska januárban vette át a pénzügyminiszteri tárcát a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt által vezetett lengyel kormánykoalícióban elődjétől, Teresa Lubinskától. Nem sokáig irányította tehát a varsói fiskális politikát, ám személye a pénzpiacok számára garancia volt a liberális gazdaságpolitikai irány, illetve a feszes költségvetési politika folyamatosságára. Erős kézzel igyekezett az államháztartás hiányát az euró-tagság feltételeként megállapított maastrichti kritériumok keretei között tartani. A költségvetési deficit 2005-ben már csupán a GDP 2,5 százaléka volt, azaz alatta maradt az uniós határértéknek. Az euró-csatlakozást előirányzó lengyel konvergencia-program – a nyugdíjpénztári korrekció figyelembevételével – 2006-ban 2,6, míg 2007-ben 2,2 százalékos hiánnyal számol.

Az Európai Bizottság szerint azonban bizonytalan ezeknek az értékeknek a teljesülése. A 2005-ös hiánycsökkentés hátterében ugyanis nem kis részben egyszeri hatások – a vártnál nagyobb adóbevételek, illetve a kiadások tervezettnél alacsonyabb összege – állnak. Másrészt az elkövetkező évek költségvetését drámaian meghatározhatják azok a felelőtlen kormányígéretek (például a külön nyugdíj biztosítása a bányászoknak), amelyek teljesítése egyértelműen növeli az államháztartás hiányát. Most pedig ez a veszély még nagyobb, Gilowska ugyanis éppen ezeknek a populista módon költekező törekvéseknek igyekezett ellenállni – személye már csak ezért sem volt népszerű a kormányon belül. Elemzők éppen ezért már korábban bizonytalannak tartották, hogy meddig maradhat a pénzügyi tárca élén, s a jelek szerint nem alaptalanul aggódtak.

Marcinkiewicz mindazonáltal igyekezett megnyugtatni a piacokat Gilowska távozása után, és utódjául eddigi pénzügyi tanácsadóját, Pawel Wojciechowskit nevezte ki. A 46 éves közgazdász nemcsak kellően felkészült szakember a tárca irányítására, de több hónapja aktív résztvevője annak a munkacsoportnak, amely a Lengyelországban bevezetni kívánt államháztartási és adóreformot hivatott kidolgozni. A hat nyelven beszélő Wojciechowski az Egyesült Államokban járt egyetemre, s ült már a lengyel fejlesztési bank igazgatói, majd pedig az Allianz Polska elnök-vezérigazgatói székében is. Személye a kormányfő szerint kellő biztosíték az eddigi gazdaságpolitika folytatására és a tervezett reformok végigvitelére.

Ezzel együtt Marcinkiewicz semmit nem akar a véletlenre bízni, és a legfrissebb hírek szerint Gilowskát is visszavárja a kormányba. Annak ellenére, hogy az ex-miniszterasszony ügynökmúltját illetően semmi sem tisztázódott, egy a héttel kényszerű lemondás után a kormányfő felajánlotta neki a gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes eddig nem is létező posztját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik