Biztosan megússzuk az ismert érzést, mennyi mindent nem láttunk még. A megérkezés örömét egy-két napig élvezzük, aztán kezünkbe kerül az útikönyv, rájövünk, három nap van még, de húsz helyre akarunk eljutni, tervet készítünk, amit jobb lett volna otthon, s végül átloholjuk a nevezetes látnivalókat az utolsó 72 órában, és boldogok vagyunk, hogy szusszanhatunk egyet a repülőn. Na ez nincs, ha olyan helyre megyünk, ahol fél óra alatt átszelhetjük az országot, és összesen nincs húsz látnivaló.
Máltán voltam előbb. A Földközi-tenger közepén árválkodó fél Budapestnyi ország apró termetét még négy sziget között is elosztja. A fő szigetnek számító Málta mellett Gozo, Comino és Cominotto alkotja az államot. A máltaiak, meglepő módon főleg Máltán élnek, a kisebb szigeteket ők is pihenésre használják, de még a legmesszebbi nyaralóba sem kell fél óránál többet utazniuk. Az ezen a vidéken különösen gyönyörű, színváltós tengert soha nem kell keresni, mindenütt ott van, de sziklás partjai miatt inkább a vízi és víz alatti sportok kedvelőit csábítja, nem a strandolókat. A főváros, Valletta hatalmas öblével és impozáns méretével kétséget sem hagy afelől, miért is Málta volt sokáig Európa kikötője. Nincs olyan hajózási útvonal, mely ne botlana a kicsiny országba. Az 1964-ig brit gyarmat őrzi egykori gazdájának emlékét – egyébiránt baloldali közlekedésében és az olaszos/arabos környezetben mókásan ható jellegzetes piros telefonfülkéivel. Málta csak a házasság révén letelepülni vágyóknak nem maga a paradicsom, az erősen katolikus országban ugyanis tiltott a válás.
Hetekkel később Monacóba menet már tudtam, nekem való a városállam, ahol fél óra járással átérek az egyik végéből a másikba, mindössze 2 négyzetkilométer az egész, és 18 fős a parlament. Így is van hat buszvonal, de azokkal csak óvatosan, mert mire ülőhelyet találunk, talán már túl is mentünk a kiszemelt megállón.
A hercegségben könnyű nagynak érezni magunkat. Földrajzilag. Anyagilag már kevésbé. Az Olaszország és Franciaország határán különállóskodó államban aki nem turista, az gazdag. Ebből élnek az itteniek is. Mivel a hercegségben nincs jövedelemadó, kiváló hely ez a multimilliárdosoknak, akik szeretik, ha a sokból még több marad nekik. Így inkább itt vesznek házat, villát, jachtot, és itt ütik el az idejüket. Hogy legyen mivel, az összes világmárka – cipőtől az autóig – üzletei megtalálhatóak Monacóban. A kis államnak három kikötője is van, hogy elférjenek a gazdagság hajói, és több sportautó-szalon is ontja a dögösebbnél dögösebb járgányokat, hogy a pénzes csemetéknek legyen hozzájuk illő négykerekűvel végigszántani Monte Carlo rendre Forma-1-es futamra is használt utcáin. (A városállam nem csinál gondot abból, hogy nincs helye pályát építeni, évről évre a közutakon zajlik a verseny, a tribünöket pedig minden évben felépítik, majd lebontják, és az elemeket – mint a Lego alkatrészeit – becsomagolják, és elteszik jövőre.) A gyönyörű tengerparti államba kocsival kell menni. Fél-egy órányira van Nizza, Cannes, Antibes – és a Cőte d’Azur mindenütt.
