Vasárnaponként háromnapi élelemmel száll vonatra, s pénteken este már utazik is haza a dél-baranyai kis faluban élő, i a budapesti állatorvosi egyetemen tanuló 21 éves P. Csaba, mert elviselhetetlenül drága számára a fővárosi élet. Pedagógus szülei a minimálbérhez közeli fizetésükből havi 40 ezer forinttal tudják támogatni. A tanulmányi átlaga 3,9, ami nem biztos, hogy elegendő lenne a jövőben a tandíjmentességhez – akkor pedig évi 105 ezer (a master képzésben 150 ezer) forintot kellene fizetnie. A fejlesztési részhozzájárulás (fer) alól ugyanis csak a hallgatók legjobb eredményt produkáló 15 százaléka mentesül majd. Csaba áldja a szerencséjét, hogy nem fiatalabb egy-két évvel, hiszen így megússza a tandíjat, mert az csak a 2007/2008-as tanévtől lép életbe, felmenő rendszerben. Azaz először 2008 őszétől fizetnének az akkor másodévesek. Mentesülnek alóla az első évfolyamos hallgatók, a doktorandusok és a felsőfokú szakképzésben részt vevők, valamint azok, akik a törvény szerint halmozottan hátrányos helyzetűnek minősülnek. A fer bevezetésével nem szűnik meg az államilag támogatott és a költségtérítéses kategória, csupán feloldódnak az eddigi merev határok. A legjobban tanuló 15 százalék kivételével mindenkinek fizetnie kell – kinek többet, kinek kevesebbet. A költségtérítéses hallgatóknak a képzés piaci árát, az állami képzésbe felvetteknek pedig fejlesztési részhozzájárulást kell leróniuk, ami kalkulációk szerint a képzési költségek 20 százaléka.
IGAZSÁGOSSÁG. Májusban még arról szóltak a hírek, hogy utólagos képzési díjat kell fizetniük a diplomásoknak, miközben az idén hatályba lépett új felsőoktatási törvény még azt szögezi le: 12 félév ingyenes az első diploma megszerzésére irányuló állami képzés hallgatói számára. Ám a Magyar Bálint szakértői köréhez köthető utólagos képzési díjat a Figyelő értesülése szerint azért vetették el a szocialisták, mert viselniük kellett volna annak minden politikai kockázatát, a diákok tiltakozó akcióit, miközben a költségvetés ebben a ciklusban egy fillérrel sem gyarapodott volna. Az első milliárdok ugyanis csak 2012-2015 körül kezdtek volna csordogálni a büdzsébe.
 |
Forrásszűkülés
Miközben az elmúlt tizenhat évben tömegével engedték be az ifjúságot az egyetemi falak közé, s 1990-hez képest több mint négyszeresére emelkedett a hallgatók száma (101 ezerről 400 ezer fölé), az oktatóké csak bő 40 százalékkal, 16 ezerről 23 ezerre nőtt. Az állami támogatás összege reálértékben – amint az Török Imre a felsőoktatás finanszírozását vizsgáló elemzéséből kiderül – 2003-ban nem érte el az 1989-es szintet. Az egy hallgatóra jutó állami ráfordítások tekintetében 2003-ban az 1989-es szintnek a fele körül tartottunk, a működési költségek tekintetében ez 20-30 százalék, a felújítások esetében pedig csak mintegy 10 százalék volt. |
|
|
|
|
Ezt követően a múlt héten a szaktárca vezetője kész tényként közölte a fejlesztési részhozzájárulás bevezetését, amely elnevezést Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint „az oktatási minisztériumban hagyott SZDSZ-es ügynök találhatta ki”, csak azért, hogy az angol fair (tisztességes, becsületes) szó hangzásával egyezően fernek lehessen nevezni. A tandíjat azonban nemcsak az ellenzéki párt utasítja el, hanem a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is. Utóbbi azt szeretné elérni, hogy az állami képzésre felvetteknek továbbra se kelljen fizetniük. Ekler Gergely, a szervezet vezetője szerint a hallgatók átlagosan havi 60-70 ezer forintból kénytelenek megélni (ezt alátámasztja a Tárki két hete nyilvánosságra hozott felmérése is), így nagy teher lenne számukra akár csak havi plusz tízezer forintos többletkiadás is. A Fidesz és a HÖOK közös további ellenérve szerint az egész társadalom érdeke, hogy minél több kiművelt állampolgára legyen. A tiltakozók rámutatnak: a diplomások később magasabb személyi jövedelemadóval járulnak hozzá az állam kiadásaihoz.
„Ez az érvelés csak akkor állná meg a helyét, ha a magasabb jövedelemadó kiegyenlítené a felül és az alul lévők közötti különbségeket” – mondja erre Andor Mihály oktatásszociológus. Ez azonban nem így van. A kutató szerint bármennyi kritika is éri a tandíjat, az két szempontból is igazságosabb, mint a jelenlegi rendszer. „Amikor mindenki adójából finanszírozzák a felsőoktatást, akkor azok is fizetik a jövendő diplomások jövendő jobb életét, akik maguk nem részesülnek benne, s akiknek még a gyerekei sem fognak” – fejtegeti Andor. A tandíj esetében viszont a majdani haszonélvezők fizetnek. Nem véletlen, hogy a diplomások könnyebben találnak állást, mint az alacsonyabb végzettségűek, kisebb körükben a munkanélküliség veszélye, s bár a jövedelemtermelő képességük 5-6 évvel később kezdődik, mint például a szakmunkásoké, gyorsan behozzák a lemaradást, és előnyüket megőrzik egész keresőképességük alatt.
Az intézmények is üdvözlik az intézkedést, s több száz milliós – a nagy egyetemek milliárdos – bevétellel kalkulálnak. A fer tehát valóságos pénzügyi mentőöv a számukra. A befizetések 2008-tól növelnék a büdzséjüket, merthogy a bevétel teljes egészében náluk maradna; 30-50 százalékát ösztöndíjra kellene fordítaniuk, a fennmaradó részt pedig fejlesztésekre. A rendszer a 2011/2012-es tanévre futna fel, amikor már a nappali tagozatos, nem elsőévesek 85 százalékának fizetnie kellene a hozzájárulást. A szakminisztérium számítása szerint a fer már 2008-ban 4,7 milliárd, később mintegy 13 milliárd forint éves bevételt biztosíthat a felsőoktatásnak.
Talán nem véletlenül tartja jó reformlépésnek a „tandíjat” Molnár Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, aki szerint ha a hallgatóknak hozzá kell járulniuk a képzés költségeihez, jobban átérzik a választás felelősségét, a pénzükért minőségi oktatást, piacképes oklevelet várnak. A fer jobb egyéni teljesítményre ösztönzi őket, mivel a tanulmányi átlagtól függ majd, hogy adott évben állami képzés keretében, költségtérítéses szakon vagy éppen ösztöndíjjal tanulhatnak-e. „Demográfiai apály közeledik, a szétaprózott, pazarló felsőoktatásban a piac fog rendet rakni, amennyiben azok az egyetemek és főiskolák maradnak talpon, amelyek diplomáit a munkaerőpiac elismeri”- hangsúlyozza Molnár. Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) rektora pedig abban bízik, hogy a fer bevezetésére nem az állami támogatás helyett, hanem azzal párhuzamosan kerül sor. Azaz nem azért kell majd fizetniük a hallgatóknak, mert csökken az állami normatíva, s ezt mintegy ők pótolják a zsebükből. Hanem azért, hogy a teljesítményt és a minőséget díjazó rendszer alakuljon ki, amelyben az intézmények pótlólagos forráshoz jutnak.
SZELEKCIÓ. Mészáros szerencsésnek tartja, hogy az intézmények előtt játéktér nyílik a tandíjmentesség megállapítására. Azaz maguk szabhatják meg, hogy milyen követelmények esetén kaphat valaki mentességet. Ez indokolt is, mert más-más teljesítménnyel lehet ugyanazt a jó, vagy kiváló átlagot produkálni a különböző egyetemeken, sőt, még egy adott intézményen belül is. A BCE vezetője úgy véli, nem a tandíj bevezetésétől válik ketté az oktatás elit-, illetve tömegképző intézetekre. Már rég kettévált, csak ez a forrásokban jelenleg nem tükröződik. Példaként említette, hogy 46 helyen folyik idehaza közgazdasági képzés, de nem minden intézmény produkálja azt a színvonalat, amelyre a munkaerőpiacon igény van. „A magasabb nívóval a diákok is tisztában vannak, s ha bevezetik a tandíjat, a pénzükért piacképes oklevelet akarnak, ezért egyre inkább a befektetési szempontok játszanak szerepet a pályaválasztásnál” – vélekedik Mészáros Tamás.
Ekler Gergely viszont úgy érvel, hogy nemzetközi összehasonlításban alig van kevesebb pénz a rendszerben, mint tőlünk nyugatabbra. Nem a diákokat kellene megsarcolni tehát, hanem hatékonyabban felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat. (A hazai finanszírozás aránya a GDP 1 százalékára rúg; az uniós átlag jelenleg 1,28 százalék, amit 2010-ig 2 százalékra szeretnének feltornázni). A jelenlegi támogatási mérték (évi 176 milliárd forint) mellett az egyetemek és főiskolák nemcsak a tandíj révén tehetnének szert plusz fejlesztési forrásokra, hanem azáltal is, ha csökkenne az államilag támogatott keretszám, (jelenleg évi 62 ezer fő), s eltörölnék a normatív alapú finanszírozást. Ekler szerinte ez a minőségromlás valódi oka. „Mindaddig, amíg az intézmények a jelenleg évi 116,5 ezer forintos fejkvóta alapján kapják a pénzt, nem érdekük, hogy minőségi oktatást biztosítsanak, és a gyenge teljesítményt nyújtó hallgatókat eleve fel se vegyék, vagy hamar megváljanak tőlük” – hangsúlyozza a HÖOK elnöke. A párhuzamos tanszékek, titkárságok, szétaprózott háttérszervezetek is apasztják a fenntartásra nyújtott adóforintokat. A nagy egyetemeken hatszintű adminisztráció működik (tanszéki, tanszékcsoporti, intézeti, kari, karokat tömörítő centrumi és egyetemi), amit a szerzett jogok alapján nem engednek lerombolni. Az állami adóforintokat azonban az emészti a leginkább, hogy Magyarországon túl sok – összesen 72 – felsőoktatási intézmény működik, a munkaerő-piaci igényektől fényévnyire eltávolodva, intézményeken belül is párhuzamos tanszékekkel, megkettőzött, megháromszorozott háttérszervezeti hálózattal. Mindezeken a problémákon önmagában a fer nem segít.
|
Tandíj a mérlegen
ELŐNYÖK
• Pluszforráshoz jutnak az intézmények, így jut pénz az oktatók minőségi bérezésére anélkül, hogy mindez terhelné a központi költségvetést
• Teljesítményre ösztönzi a hallgatókat, hogy bekerülhessenek a legjobb teljesítményt nyújtó 15 százalékos tandíjmentességet biztosító keretbe
• A diákok nem jelentkeznek olyan intézménybe, amelynek oklevelét a munkaerőpiac nem ismeri el, így minőségi szelekció indul el az intézmények között
• Lehetővé válik az átjárás az államilag támogatott és a térítéses képzés között; a hátrányos társadalmi rétegekből érkező, a felvételin alacsony teljesítményt nyújtó hallgatók, akik csak térítéses képzésre nyertek felvételt, nem kényszerülnek arra, hogy mindvégig finanszírozzák tanulmányaikat, kiváló teljesítmény esetén átkerülhetnek a támogatott képzésbe
HÁTRÁNYOK
• Ha a tandíjat nem kíséri szerkezeti, intézményi, finanszírozási reform, a pluszforrások ugyanabban a pazarló rendszerben folynak szét
• Sokaknak okoz gondot havi 10-13 ezer forint kifizetése, ám a hallgatók 85 százalékának a jövőben mindenképpen fizetnie kell, vagy fert, vagy térítési díjat
• A fizetés révén a diákok még nem kerülnek megrendelői szerepkörbe, mert továbbra sem szólhatnak bele a képzés színvonalába, abba, hogy milyen minősítésű oktatókat, és mennyiért alkalmazzanak az egyetemek, kritika esetén ráadásul tarthatnak attól, hogy az oktató a megérdemeltnél rosszabb osztályzattal „honorálja” a teljesítményüket
• Senkinek nem „életbiztosítás” az államilag támogatott képzésbe bekerülni, a tanulmányokat végigkíséri annak réme, hogy az éves értékeléskor átcsúszhatnak a térítéses képzésbe, fer helyett tehát fizethetik a térítéses díjat, ami a legtöbb helyen többszöröse az évi 105 ezer forintos szintnek |
|
|
|
|
