Belföld

Új államot alapítottak Magyarország közelében

Liberland(960x640).jpg (Liberland)
Liberland(960x640).jpg (Liberland)

„Élni és élni hagyni” – ez a törpeország mottója. A területre sem Horvátország, sem Szerbia nem tartott igényt, ezért egy cseh aktivista csapott le rá.

Saját államot alapított a Duna partján egy cseh aktivista – írja a Bumm.sk. A Horvátország és Szerbia közti senki földjén, a magyar határtól mintegy húsz kilométerre délre terül el „Liberland”, amit Vít Jedlička, a cseh Szabad Polgárok Pártjának tagja hozott létre. Erre a területre a horvát-szerb határviták során egyik állam sem tartott igényt – indokolta a választást Jedlička.

Az államalapító, aki egyben Liberland első elnöke, elmondta: az ország létrejöttét a megfelelő diplomáciai keretek között bejelentették Horvátországnak és Szerbiának, valamint az ENSZ-nek is.

Jedlička elmondta: céljuk egy olyan társadalmat létrehozni, ahol a tisztességes emberek anélkül érvényesülhetnek, hogy az állam felesleges szabályokkal és adókkal keserítené meg az életüket. Az aktivista szerint különböző érdekcsoportok egyre erősebb befolyást gyakorolnak az egyes államok működésére, amivel összefüggésben romlik az életszínvonal, ezzel akarnak szembemenni.

Az interneten majdnem mindenki igényelhet liberlandi állampolgárságot, kivéve azokat, akik kommunista, náci vagy egyéb szélsőséges múlttal rendelkeznek. Az állampolgárságnak az is feltétele, hogy a leendő polgár tisztelje embertársait és azok véleményét bőrszínre, nemzetiségre, vallási meggyőződésre való tekintet nélkül és tartsa tiszteletben a magántulajdon sérthetetlenségét.

Az állam mottója „Élni és élni hagyni”. Az alkotmányon még dolgoznak, de Jedlička azt ígéri: korlátozni fogják a politikusok hatalmát, hogy ne avatkozhassanak bele a liberlandi polgárok szabadságába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik