Belföld

Verekedés az Új Színháznál – két embert elvittek a rendőrök

Az Új Színház új vezetése ellen és mellett tüntetők csaptak össze a színház épületénél. A rendőrök két rendbontót állítottak elő.

2-300 ember vonult fel szerda este tüntetni az Új Színház vezetése ellen. Őket körülbelül 100 szélsőjobboldali tüntető egészítette ki a színház épületénél. A Hír24 tudósítója szerint bár a rendőrök egyenként engedték be a színház régi gárdájával szimptaizálókat a tüntetés területére, így is több “nemkívánatos elem” szivárgott át az ő oldalukra.

A környéken pezsgő tömeg nagyjából negyede készenléti rendőr volt. Történt némi dulakodás is, de többnyire zsidózás hallatszott az egyik, “nácik haza!” útbaigazítás a másik oldalon. Tudósítónk szerint a szélsőjobbról a “kemény mag” képviselte a színház új kulturális vonalvezetését támogatókat. A rendbontókat a rendőrség leválasztotta, majd kiszorította őket az Andrássy út irányába.

Miután a rendezvény véget ért, a Kossuth tér rendezői jobboldalán található Károlyi szobornál tüntető antifasisztákat próbálták megközelíteni a szélsőjobboldali ellentüntetők, de a hatalmas rendőri biztosítás miatt esélyük sem volt rá.


Fotók: Neményi Márton
A képre kattintva galéria nyílik!

A tüntetés főszervezője, Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke a Paulay Ede és a Dalszínház utca kereszteződésében felállított pódiumról azt mondta: “nem szabad hagyni, hogy a szélsőjobboldal ellepje az országot, ezért minden demokratának és antifasisztának össze kell fognia”. A szervezet elnöke Dörner Györgynek az Új Színház élére történő kinevezésével kapcsolatban azt mondta: elfogadhatatlan, hogy Tarlós István főpolgármester “strómanságával” újra közintézményeket foglaljanak el “a nyilasok unokái”. A tüntetésen mintegy kétszázan vettek részt, az ellentüntetők pedig körülbelül feleannyian lehettek.

Mire a rendőrök kitakarították az ellentüntetőket és a beszédek már nagyjából bekiabálások nélkül zajlottak, épp vége is lett a rendzvénynek, melyet a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szervezete (MEASZ) szervezett. A szervezők köztársaságpárti megemlékezést tartottak a Kossuth téren, ahová a rendőrség kérésére közös alakzatban, szorosan együtthaladva kísérte őket. A kerítés túloldalán az ellentüntetők egy tömbben várták a vonulókat. Az MTI információi szerint a rendőrök az ellentüntetők közül több embert is megbilincseltek és elvittek, a Hír24 információi szerint azonban csak egy vagy két embert.


Kattintson a képre és nézze meg, mi történt!

Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szerda este fél 9-kor a Hír24-nek elmondta: a korábbi hírekkel ellentétben nem sokat, csupán két embert állítottak elő a rendőrök rendbontás miatt. A szabálysértési eljárás a VI. kerületi rendőrkapitányságon kezdődik, ide vitték őket kihallgatásra. A Hír24 információi szerint mindkét férfit a MEASZ rendezvényt biztosító kordonon kívül kapcsolták le a rendőrök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik