Tudomány

Nagy Károly nem volt kövér

"Magassága jól ismert, hétszerese volt a lábfeje hosszának."

Egy svájci, egy német és egy ausztrál kutató tanulmányozhatta az uralkodó bal sípcsontját. Az Aacheni katedrálisban őrzött relikviát röntgensugarakkal vizsgálták, alávetették komputeres tomográfiának (CT), s megállapították, hogy a sípcsont hossza valamivel több, mint 43 centiméter.

Ebből különböző számításokkal arra a megállapításra jutottak, hogy Nagy Károly testmagassága 179 és 192 centiméter között lehetett. Korábbi kutatások fényt derítettek arra, hogy uralkodása idején a népesség átlagos testmagassága 169 centiméter volt.

A kutatók azt is megállapították, hogy a csont nem volt “robusztus”, ennek alapján kiszámították, hogy Nagy Károly testsúlya nem haladhatta meg a 78 kilogrammot.

Az uralkodóról csupán egyetlen kortárs leírás ismeretes, ez udvari emberétől és barátjától, a 770 és 840 között élt Einhardtól származik, aki Vita Caroli Magni című munkájában Nagy Károly életét és “munkásságát” örökítette meg az utókor számára. Ebben aránytalanul nagy embernek írja le Károlyt, kiálló hassal, aki sokat evett, de rendszeresen úszott.

I. (Nagy) Károly (Carolus Magnus) frank császár (747-814)

I.Károly nagy mértékben kiterjesztette államát, egyesítve Nyugat- és Közép-Európa nagy részét, létrehozva ezzel a Frank Birodalmat.

Lombardia királyává koronáztatta magát, majd 800. december 25-én III. Leó pápa a karácsonyi misén Rómában a fejére helyezte a császári koronát, ezzel “római császárrá” (Imperator Augustus) koronázva.

Uralkodása úgy ismert mint a Karoling reneszánsz, a művészetek, a kultúra és a vallás feléledésének időszaka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik