Gazdaság

Koleszterin ellen

Számos szer áll már rendelkezésre az érelmeszesedés gyógyítására. Ezekben közös, hogy valamilyen módon a kóros elváltozás kialakulásáért felelős koleszterin anyagcseréjébe avatkoznak be: csökkentik e vegyület felszívódását a belekben, vagy gátolják annak szintézisét a szervezeten belül.

Magyar kutatók azonban ettől eltérően, új felfogásban keresnek orvosságot a baj ellen, szerintük ugyanis az oltóanyaggal is gyógyítható.

Horváth István orvos­bio­lógus úgy véli, a szervezet saját ellenanyaga, az antikoleszterin-antitest a vakcina kulcsa, és sikerült olyan immunizáló eljárást kidolgoznia, amely serkenti e fehérje termelődését. Az így felszaporított antikoleszterin-antitest pedig – némiképp leegyszerűsítve a testben zajló bonyolult immun- és biokémiai folyamatokat – megköti a fölös koleszterint, így a megfelelő enzimek lebonthatják azt. „Mindezt nyulakon végzett kísérletek bizonyítják” – állítja Horváth István. Az immunizálás hatására pedig nemcsak megelőzhető a baj, hanem a már kialakult érelmeszesedés is visszafejlődhet – még akkor is, ha az állatot annyi koleszterinnel etették, ami egy ember esetében napi kétszáz tojással érne fel.


Koleszterin ellen 1

Elmeszesedett ér. Új magyar megközelítés.

Az érelmeszesedés kialakulásának magyarázataként szóba került már baktériumfertőzés, érfal-sejt mutáció, daganatszerű keletkezés, vagy az erek hámjának sérüléséből egyfajta belső „varasodás” is. A magyar kutató elmélete szerint viszont a vér koleszterinszintjét valójában az antikoleszterin-antitest koncentrációja szabályozza: ha ugyanis valaki sok koleszterin fogyaszt, a szervezet antitest raktárai mintegy kimerülnek, és így a vérben is sok marad a koleszterin, ami végül az érfalakon felhalmozódva meszes plakkokat, ásványi anyagokkal telített lerakódásokat alakít ki.

Az antikolesz­terin-antitest teória ma még megosztja a tudományos közvéleményt. Horváth István szerint viszont mihamarabb érdemes elkezdeni az emberi kísérleteket is, amihez nagyjából 500 millió forintos befektetésre lenne szüksége. A kutató jelenleg a nélkülözhetetlen engedélyek feltételéül szabott különleges laboratóriumi körülmények megteremtésén fáradozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik