Kihat a Gyurcsány-csomag az autókereskedelemre is. A költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedéssorozat hatására, úgy tűnik, visszaesik az autóvásárlási kedv is. Már a parlamenti választások után elkezdtek szállingózni a megszorításokról szóló hírek, s a gazdaság legérzékenyebb konjunktúramutatói közé sorolt autóeladás gyorsan reagált a hírre. Júniusban az egy évvel ezelőtti, csaknem 19 ezernél majdnem ezerrel kevesebb új gépjárművet adtak el. Pedig az idei első öt hónap alatt még a 2005-ös, időarányos eladást meghaladó értékesítés némi bizakodással töltötte el a márkakereskedőket, azonban a júniusi eladási adatok szertefoszlatták ezt a reményt. Júliusban még az előző havinál is meredekebben csökkent az értékesítés, s így megfordult az addig biztató trend. A hetedik hónapban 14,6 ezer új gépkocsi talált gazdára, 14 százalékkal kevesebb, mint 2005 azonos időszakában. Az első hét hónap összesítése alapján már szó sincs növekedésről: a piac a múlt év részeredményét ismételte, sőt árnyalatnyival el is marad attól.
Az év hátralévő hónapjaiban egyértelmű visszaesésre számítanak a kereskedők: az előrejelzések szerint az éves darabszám 10-15 ezerrel marad majd el a 2005 évitől. Az összes eladás a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének prognózisa szerint a 185-190 ezer darabos tartományban várható. A négy évvel ezelőtt még meredeken, csaknem 10 százalékkal emelkedő eladási grafikon tehát továbbra is lefelé görbül. A 2003-ban és 2004-ben szinte azonos, 208 ezer darabos hazai újautó-eladást ugyanis 2005-ben 199 ezer darab követte, s ez utóbbihoz képest ígérkezik 5-8 százalékkal szerényebbnek az idei eredmény.