Másképpen, mennyire is tartozunk bele Európába, és mit tehetünk azért, hogy ez a beletartozás mindenki számára magától értetődő legyen. Ha még a válaszok fogyatékosak is, dicsérendő Lux Ágnes szándéka, aki most megjelent könyvében felvázolja az e témákhoz kapcsolódó bonyolult problémákat. E nemes cél jut kifejezésre az Arcok, karok, harcok – avagy magyarnak lenni Európában című interjúkötetében, azokban a beszélgetésekben, amelyeket a szerző 17 jeles személyiséggel folytatott. Az interjúalanyok között – mások mellett – szerepel politológus, közgazdász, koreográfus, üzletember, politikus, műkereskedő, főrabbi és főapát. Mindannyian – fogalmazzunk így – szakmájuk elismert művelői, okos emberek, akiknek megjegyzései, észrevételei figyelemre méltóak. A nyomatékosabb szerkesztői munka, miként némely kérdések gondosabb megfogalmazása, még meggyőzőbbé tette volna az érdemi mondanivalót, elválasztva a lényegest az érdektelentől, ám így is elismerés illeti e vállalkozást.
Kiragadva néhány megfontolásra érdemes megjegyzést, talán túlzás, hogy „sok dolgot teremtve tökéletesen európaiak vagyunk, tehát nem is kéne bizonyítani európaiságunkat” – mondja Székely Péter, s bizonyára közelebb jár a valósághoz Mészáros Márta véleménye: „Ma nehéz európainak lenni, mert Nyugat-Európa elszaladt előttünk.” Mit is tegyünk a lemaradás behozásáért? Mindenekelőtt „meg kell tanulnunk magyarként és európaiként képviselni magunkat” (Várszegi Asztrik). Vagyis: európainak kellene lennünk Magyarországon, ehhez pedig – Inotai András szerint – egy jövőorientált, egészséges gondolkodású társadalom támogatása szükségeltetik. Méghozzá – mint Göncz Kinga mondja – egy toleráns és befogadó társadalomé, amelynek tagjai sokszínű identitással bírnak, miközben megőrzik nemzeti identitásukat. S ne feledkezzünk meg a politikai hitelességről sem, ami – mint Balázs Péter állítja – megkívánja a szakítást az alpári módon való politizálással, a kicsinyes manőverezéssel. Merthogy mindezek rontják az ország hitelét és hírnevét, továbbá a nemzettudat torzulásához vezetnek.
Végezetül fogadjuk el Vitányi Iván vélekedését: „A kérdés, hogy milyen országban érzem magam európainak és magyarnak, nem válaszolható meg felelősen. Mégis, mint ahogy nem okoz nekem gondot az emberek sokfélesége, így magyarnak és európainak, az egyetemes kultúrához tartozónak vallom magamat…” Jó volna, ha mind többen így gondolnák.
Lux Ágnes: Arcok, karcok, harcok – avagy magyarnak lenni Európában •185 oldal • Euro Info Service, Budapest, 2006 • Ára: 3 ezer forint
