Egyedi esetnek egyáltalán nem tekinthető a magyar olajrészvények árfolyamesése, hiszen a régió többi olajcége is komoly tőzsdei mínuszt produkált az elmúlt héten. A háttérben az utóbbi napokban kedvezőtlenebbé váló iparági környezet, valamint az ebből adódó negatív globális szektorhangulat állt. A kitermelési tevékenységre közvetlen hatást gyakorol az olaj árának alakulása, így természetes, hogy a fekete arany elmúlt hetekben bekövetkezett árzuhanása (szeptember közepére csaknem féléves mélypont alakult ki) az olajcégek részvényeit is lenyomta. Az olaj olcsóbbá válása nem csak a geopolitikai feszültségek mérséklődésének tudható be, hanem annak is, hogy enyhének bizonyult az amerikai olajtermelő körzeteket hagyományosan fenyegető hurrikánszezon. Ehhez járult hozzá, hogy a Chevron cég globális viszonylatban is jelentős olajmezőt talált. A lelőhely a társaság becslései szerint a földben rejlő teljes amerikai olajkészleteknek akár felét, míg a globális tartalékok 1,2 százalékát is rejtheti.
Az olajárak mérséklődésével párhuzamosan a finomítói környezetben is negatív tendencia indult meg. A befektetők minden bizonnyal ezen iparági mutatók esetleges tartóssága miatt kezdtek komolyabb eladásokba, bár a negatív reakció kissé megkésett volt – a piac néhány hétig vélhetően a negatív folyamatok gyors elmúlásában bízott. Nem véletlenül: az elmúlt években erre több ízben is akadt példa.
Miközben a nyersolajárak negyedéves átlaga továbbra is rekord szinten áll, a finomítói környezet már negyedéves szinten is romlást mutat. A Mol számára irányadó olajminőség, a Brent finomítói árrése, valamint a Brent és az Ural olajak ára közötti marzs a második negyedévi átlagokhoz képest is csökkent, ugyanakkor historikus viszonylatban továbbra is kiemelkedőnek számít.
Kérdés, az iparági negatív tendencia folytatódik-e az elkövetkező hetekben, netán hónapokban. A jelenlegi negatív korrekció egyelőre szezonális és egyszeri tényezőknek tudható be, a hosszú távú trendekben, illetve a fundamentumokban nem látszik törés.
A fentiek alapján a befektetők minden bizonnyal kiemelt figyelmet szentelnek az elkövetkező időszakban is az iparági környezet változásainak. Valószínű, hogy az olajipari cégek részvényárfolyama csak ismételten javuló árrések és emelkedő olajárak esetén fog újra emelkedő pályára állni. A Mol esetében a fentieken túl egy esetleges újabb akvizíciós hír, vagy az INA privatizációjának folytatódása hozhat fordulatot a kurzus alakulásában.
