Belföld

Plázába költözik a kormányhivatal

Az országban először Tatabányán valósítják meg, hogy egy épületben egyesítik a szétaprózódott intézményi struktúrát - mondta az igazságügyi miniszter.

Tatabányán a kormányhivatal törzshivatalát és szakigazgatási szerveit az Omega Pláza néven ismert, üresen álló 14 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontba költöztetik – jelentette be kedden közös sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és Czunyiné Bertalan Judit, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja. Az épületet várhatóan 2013 közepén adják át.

“Az országban először Tatabányán tudjuk megvalósítani azt a tervet, hogy egy épületben egyesítjük a szétaprózódott intézményi struktúrát – mondta Navracsics Tibor. “Az állampolgárok számára ügyfélbarát környezet alakítunk ki, ahol mindent egyszerre el lehet intézni a lehető legrövidebb idő alatt. Ez az átalakítás ízelítőt ad abból, hogy milyennek képzeljük el a XXI. század közigazgatását” – tette hozzá.

Czunyiné Bertalan Judit utalt arra, hogy a hivatal és szervei jelenleg egymástól távol, több helyszínen dolgoznak. A földhivatal rossz körülmények között fogadja az ügyfeleket, a kormányablak pedig város egyik félreeső pontján található.

Kovács György, a Beszállítói Befektető Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, a társaság négymilliárd forintért vásárolta meg a Magyar Fejlesztési Banktól a korábban csődbe ment és állami tulajdonba került bevásárlóközpontot. Az átalakítás 2,1 milliárd forintba kerül. Tájékoztatása szerint az épületben megmarad az OTP bankfiók, a tervek szerint élelmiszer-áruházat és postát is kialakítanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik