Mi lesz a Mol-lal?
A Mol-ról leggyakrabban úgy beszélünk, mint egy olajtársaságról, azonban az olajipar is több szegmensből áll. A Mol értékének csupán negyedét adja a kutatás-termelés üzletág, ahol az olaj kitermelésével foglalkoznak, és ahol a magasabb olajár egyértelműen pozitív, az alacsonyabb kurzus pedig negatív hatást gyakorolhatna. A Mol ráadásul abban a különleges helyzetben van, hogy a kitermelésének csupán 20 százalékát értékesíti világpiaci árakon, a fennmaradó hányadon a magas adók miatt jóval kisebb árat realizál. Ennek következtében az olajár változása a közhiedelemmel ellentétben kisebb mértékben hat a társaság profitabilitására. Az igazán meghatározó tényezők, a finomítói marzsok nehezebben követhetőek a széles közvélemény számára. Ezen a téren viszont nem tapasztaltunk az olajárhoz hasonló volatilitást az utóbbi időben.
Mitől repült?
Ugyan az elmúlt években már sokszor hallottunk magyarázatot az emelkedő olajárakra, azért érdemes felidézni, hogy mi okozta az augusztus elejei újabb csúcsot. Strukturális probléma régóta létezik: a kereslet gyorsabban növekedett, mint a kínálat, és így szűkültek a szabad kapacitások. Ehhez társult a fizikai olajkiesés, amit egyebek mellett az iraki háború, a nigériai lázadás, vagy az alaszkai olajvezeték-korrózió okozott.
A geopolitikai bizonytalanságok rubrikájába Irán keménykedését és Izrael 34 napos háborúját írhatjuk, de a befektetők egyéb aggodalmai közé sorolhatjuk az újabb hurrikánszezont is, ami tavaly például jelentős pusztítást okozott az olajiparnak. Utolsó tényezőként pedig a spekulatív tőkeáramlást lehet felhozni, hiszen jelentős tőke áramlott a határidős olajpiacra annak reményében, hogy az ár emelkedésével tisztességes extrahozamra lehet majd szert tenni. Ez önbeteljesítő jóslatnak is megfelelt.
Mitől esik?
Augusztus elejére azonban változás következett be, és az olajpiac a feje tetejére állt. A fundamentális helyzet ugyan változatlan maradt – ám ez egyébként is alacsonyabb árat indokolna csak – változtak viszont a rövid távú tényezők. Először is, hurrikánoknak nyoma sem volt, és a Mexikói-öböl fúrótornyai is a helyükön maradtak.
Másrészt, augusztus közepére véget ért a 34 napos háború Izrael és Libanon között, ez csökkentette a nemzetközi feszültséget, ráadásul a keményvonalas retorika fennmaradása mellett egyesek fényt véltek látni az alagútban az iráni atomvita megoldására is. Lehet, hogy a fény egy szembejövő gyorsvonat reflektora volt, de ez a vélekedés elég volt az olajár mérséklésére.
Az áreseésnek szezonális okai is vannak: a nyári hónapokban jellemzően megugrik a kereslet az üzemanyagok iránt, és egészen a tél beköszöntéig – a fűtési szezon kezdetéig – viszonylag gyenge a kereslet (legalábbis az olajárak szempontjából fontosabb északi féltekén). Ha mindez nem lenne elég, akkor a fenti eseményekhez társultak még az amerikai gazdaság növekedési kilátásairól érkező negatív hírek.
Azt láttuk már korábban is, hogy az olaj ára igen hektikus mozgásokat képes produkálni. A tartós árcsökkenéshez azonban az szükséges, hogy a kereslet-kínálat egyensúlya helyreálljon. A keresleti oldalról az amerikai gazdaság lassulása azt jelentené, hogy „kifogyna a szél az olajár vitorlájából”, és a kínai gazdasági növekedés ütemének tompulásával párhuzamosan kialakulhatna egy kevésbé feszített piac. A kínálati oldalon az izgalmat a Chevron által talált potenciális „elefánt” jelentette. (Az olajiparban elefántoknak a nagyon-nagy mezőket nevezik.) Korábban azt hittük, hogy a Mexikói-öböl mélyéről kihaltak az elefántok, de a Chevron ígéretes találata azt bizonyítja, hogy érdemes egy kicsit – 8,6 kilométerrel – lejjebb fúrni. A mező potenciális mérete 15 milliárd hordó, vagyis annyi, mint a jelenleg Amerikában bizonyítottan rendelkezésre álló készleteknek a fele.
Kérdőjelek
A Brent-olaj hordónkénti ára (dollár) az elmúlt 12 hónapban (Forrás: www.oilnergy.com)
A legfontosabb kérdés azonban továbbra is nyitott. Láttuk az olajár tetejét, és vélhetően trendfordulóról van szó, de az is elképzelhető, hogy csupán egy erőteljes korrekcióról. Ami mégis az előbbi mellett szól, az az, hogy az amerikai gazdaság lassulása miatti aggodalmak szemmel láthatóan megállították a tőkeberáamlást. Márpedig a spekulációtól megtisztított becsült egyensúlyi ár sokkal inkább 40 dollár körül lehet, semmint a korábbi – 80 dollár körüli – szinten.
A másik tábor is fel tud azonban sorakoztatni fontos érveket. Először is, az olajárat döntően a rövid távú, pozitív hírfolyam nyomta le, és nem a fundamentumok változtak meg. Márpedig ha a híráramlás romlik, például jó gazdasági adatok látnak napvilágot az USA-ban, vagy valahol termeléskiesésre kerül sor, esetleg eszkalálódik az iráni helyzet, akkor ismét könnyen 70 dollár közelébe sodródhatnak a nyersanyag-árak.
Ránk is hat
A részvénypiacokra az alacsonyabb olajár – és ezzel párhuzamosan a többi árupiaci termék ármozgása – vegyesen hat. Vannak olyan szegmensek, amelyek kifejezetten profitálnak az olajár csökkenéséből, és természetesen vannak olyanok – élen az olajiparral, és így a Mol-lal – amelyeknek nem kedvez a fekete arany alacsonyabb ára. A vesztesek között találjuk általában a költségvetést is, hiszen a büdzsé vaskosan profitál a magas üzemanyagokhoz kapcsolódó adókból, a magyar költségvetés pedig emellett az úgynevezett bányajáradékból is.
Az alacsony olajárból közvetetten több iparág is profitál. A vegyipari és műanyagipari társaságok (a magyar tőzsdén a TVK és a Pannonplast) például nyersanyagként jelentős energiát használnak, így spórolni is sokat tudnak, a bankok és a kereskedelmi cégek pedig egyszerűen azért járnak jól, mert több marad a lakosságnak másra elkölteni az így megtakarított forintokat. A hazai helyzet persze most nem fekete-fehér, miután a megszorítások időszakában nem lehet a fogyasztás bővülésére számítani. A tartósan csökkenő olajár viszont abban mindenképpen segíthet, hogy a megszorító intézkedések előreláthatólag 3-5 évre elhúzódó fogyasztáscsökkentő és inflációnövelő hatását mérsékelheti.
(A szerző az ING londoni központjának regionális elemzője.)
