Belföld

Legálisan lehet abortusztablettához jutni

Napok óta heves vita dúl az úgynevezett abortusztabletta körül, miután az megkapta a magyarországi forgalombahozatali engedélyt. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár közölte: a készítmény alkalmazása kapcsán olyan mértékű szakmai vita alakult ki, amely nem megnyugtató és nem rendezhető, ezért a tabletta nem kerülhet forgalomba. Az általunk megkérdezett nőgyógyászok szerint azonban a készítmény kis trükközéssel ma is alkalmazható.

A budapesti Jahn Ferenc kórház főorvosa szerint a tabletta az egyik legkíméletesebb terhességmegszakítási módszer, de vannak korlátai, illetve hátrányai. “A tablettával elkerülhetők az altatásban végzett hagyományos terhességmegszakítási műtétek szövődményei, az esetleges fertőzések, illetve maradandó sérülések” – mondja dr. Csákány M. György. A szakember szerint itt inkább morális kérdésről van szó, mert „az úgynevezett mechanikus terhességmegszakításkor az orvos a gyilkos, itt pedig az asszony a gyilkos, hiszen ő veszi be a mérget, amivel megöli a gyermekét”.

Kevés nőnek jó

Vagyis valóban fontosabb lehet az orvos számára a műtét elkerülése, de ez nem azt jelenti, hogy ez a tablettával tömegesen megvalósítható. Ez a tabletta alig néhány hétig alkalmazható. A terhesség első napjától számított 35. napig, vagy az utolsó menstruációtól számított 49 napig használható ez a módszer – mondja dr. Csákány M. György. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik a főorvos szerint, hogy az esetek többségében a negyvenedik nap környékén derül ki, ha valaki terhes. Vagyis a tablettával végezhető abortuszok száma nagyon kevés.


Kattintson a képre, nézze meg a szerdai tüntetést!
Fotók: Neményi Márton

Elérhető magánban

Spronz Júlia, a PATENT egyesület jogvédője szerint „szégyen, hogy Magyarországon, ideológiai okokból akadályoznak egy sokkal kíméletesebb terhességmegszakítási módszert”. A WHO jelenleg ugyanolyan veszélyes lehetőségnek tekinti a hagyományos és a tablettás abortuszt. Spronz Júlia szerint azonban a kérdés azért is érdekes, mert a tablettához ma is hozzá lehet jutni Magyarországon. „Tudjuk, hogy jelenleg is van olyan magánintézmény, amely lehetővé teszi ennek a módszernek az alkalmazását, de ez több mint 100 ezer forintba kerül az ezt választó nők számára.”

Bécs: heti 3-5 magyar nő

A nekünk nyilatkozó nőgyógyászok szerint ha valaki elmegy, mondjuk Bécsbe, akkor ott is simán kérheti ezt a lehetőséget, ha megfelel a feltételeknek. A PATENT egyesület jogvédője azt mondja, ők tudnak olyan osztrák klinikáról, ahol hetente 3-5 ilyen beavatkozást végeznek.

 

A budapesti Jahn Ferenc kórház főorvosa ezt azzal fejeli meg, hogy akárki legálisan hozzájuthat itthon is az RU-486-nak is nevezett készítményhez. „Most is megvan arra a lehetőség, hogy én megkérem a megfelelő szerveket egy egyéni gyógyszerbehozatalra, és ezt a gyógyszert odaadhatom, mert nincs megtiltva a használata.”

Olyan, mint a holokauszt

Ez persze nem nagyon érdekelte az egészségügyi államtitkárság épülete előtt tiltakozókat. Szerintük az abortusztabletta szinte egyenlő a holokauszttal. Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnöke szerint a tabletta eredeti gyártója a második világháború alatt a náci haláltáborokban alkalmazott méreg, a Zyklon B gyártásával foglalkozott. Azért változtattak nevet, mert a felelősséget nem vállalják ezért, de “a pusztítás, halál, rombolás filozófiája” továbbra is mozgatja őket.


A képre kattintva galéria nyílik!

Beláthatatlan következmény

A tegnapi tüntetés előtt a szemfüles szocialisták tartottak egy rövid sajtótájékoztatót a helyszínen. Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja kiemelte: az MSZP mindig úgy vélte, hogy az abortusz a családtervezés nemkívánatos, végső eszköze, de tiltása és korlátozása mélyen ellentétes a nők és a családok önrendelkezési jogával, amelynek “beláthatatlan következménye” az illegális terhességmegszakítás gyakorlatának újraéledése lehet.

Kötelező, hogy itt legyek

Az alfások már itt nehezen bírták a konkurenciát. Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter katolikus egyetem tanszékvezető egyetemi tanára szóvá is tette a három megilletődött szocialista politikus hölgynek, hogy ez mégiscsak etikátlan. Aztán volt olyan politikus, akit mégis maguk közé engedtek. De Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, a szövetség határozott könyörgésére sem akart felszólalni. “Életvédőként úgy érzem, kötelező, hogy itt legyek” – mondja Semjén a körülötte tornyosuló újságíróknak.

Novák, Dúró, Csókay

Beszélt viszont Csókay András idegsebész. Szerinte az elmúlt évszázad legnagyobb bűne az abortusz. Magyarországon napi 150-153 terhességmegszakítás történik. Az élet a fogantatással kezdődik, mindenkinek joga van az élethez – tette hozzá a professzor, akinek beszéde alatt újabb politikus demonstrálók érkeztek. Novák Előd és Dúró Dóra gyerekükkel a kezükben nézik az alig tucatnyi demonstrálót. Hogy mi a baj a tablettával, azt senki nem tudja megmondani. Szerencsére a professzor segít. Szerinte nem bizonyított, hogy a tabletta kíméletesebb, mint a méhkaparás. De az igazi probléma maga az abortusz.

RU486 méreg

A rendezvényen olyan szórólapokat osztogattak, amelyen alma volt látható, amelynek lehámozott héja kígyóvá változik. A rajz alatt a következő felirat volt olvasható: Az RU486 méreg. Akkor öli meg a magzatgyermeket, amikor már dobog a szíve. Eddig 11 terhes haláláról tudunk. Ki következik? Hogy honnan tudnak erről a 11 esetről, illetve milyen felmérésből való, az nem derült ki. Dr. Csákány M. György főorvos azt mondja, „ha betartják a szabályokat, akkor 90%-ban egy nap alatt szövődmény nélkül lezajlik a folyamat”. Nagyjából pont ilyen arányban veszélyes a mechanikus abortusz is.

A Hír24 oldalán szavazhat arról, hogy ön engedélyezné-e az abortusztablettát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik