A dokumentumban az intézmények vezetői kijelentették: együttműködnek a 20. századi totalitárius diktatúrák bűneinek feltárásában, dokumentálásában és bemutatásában, és közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a diktatúrákat megélő nemzetek szenvedéseit egy múzeum segítségével az európai közönség elé tárják.
Mint a megállapodás kiemeli, a jövőbeni múzeum egyrészt az áldozatok emléke előtt kíván tisztelegni, másfelől célja, hogy bemutassa a fiatal generációk számára a kommunista és nemzetiszocialista rezsimek működését és bűneit.
Az aláírók csütörtök délután a Parlament épületében megtartott konferencián vitatták meg a nyilatkozatot, amelyet Hans Kaiser volt német miniszter javaslatára rövid kiegészítéssel láttak el, így a létrehozandó múzeum a kommunista, nemzetiszocialista és egyéb totalitárius rendszerek működését és bűneit fogja feltárni.
Schmidt Mária, a budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója a konferencia moderátoraként hangsúlyozta: a megállapodáshoz várják további intézmények csatlakozását. Mint megjegyezte, az emléknapra számos nyugat-európai intézményvezetőnek küldött meghívást, azok azonban nem jöttek el az eseményre.
Vita alakult ki a létrehozandó múzeum és a közös projekt elindításának részleteiről. A résztvevők többsége egyetértett abban, hogy a totalitárius diktatúrákat elsősorban a közép-európai nemzetek szenvedték meg, és hogy ezt az erős történelmi tapasztalatot fontos lenne átadni a szerencsésebb nyugat-európai országok polgárai számára.
Siegfried Reiprich, a Szász Emlékalapítvány vezetője azt javasolta, hogy a múzeum székhelye Párizsba kerüljön, Rafal Rogulski, az Európai Emlékezet és Szolidaritás Hálózat titkárságának vezetője szerint azonban erre egy közép-európai város, például Varsó lenne az ideális helyszín, és a közös intézet filiálékat, vándorkiállításokat hozhatna létre a kontinens nyugati felében.
A litván kormányt képviselő Ronaldas Racinskas óvott a kommunista és nemzetiszocialista rendszerek közötti hasonlóságok túlzott kidomborításától, mondván: ez sértheti a kommunizmust soha át nem élt nyugat-európai közvélemény és a holokauszttúlélők érzékenységét. Többen ellenben úgy gondolták, hogy a kommunizmus bűneinek hangsúlyos bemutatása mindenképpen ellenállásba fog ütközni Nyugaton.
Schmidt Mária emlékeztetett arra, hogy azon országok számára, amelyek mindkét diktatórikus rendszert megszenvedték, a közös történelmi tapasztalat “nagy közös erő” lehetne, és segíthetne egy közös régiós tudat kialakításában.
Vaszil Kadrinov szerint a mai fiatalok veszélyesen keveset tudnak akár a kommunista, akár a nemzetiszocialista rendszerek bűneiről, ezért fontos, hogy a múzeum létrehozásának 10-12 éves projektje során már az első esztendőkben látható eredményekkel álljanak a közönség elé.
A szófiai Hannah Arendt Központ elnöke felvetette egy utazó kiállítás létrehozásának ötletét, amelyben egy közös tematika mentén egy-két éven belül minden résztvevő ország megvalósítaná saját, digitálisan is elérhető projektjét. A bolgár kutató szerint a múzeum alapelveinek kidolgozását is elősegítő program megvalósulása után lenne érdemes az intézmény megalapításának mikéntjét és helyszínét megvitatni.
A résztvevők többsége támogatta az utazó kiállítás ötletét, annak tematikájáról azonban egyelőre nem született döntés.
A totalitárius diktatúrák áldozatai európai emléknapját második alkalommal rendezik meg, az első megemlékezés helyszíne Varsó volt. Az emléknapot az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának évfordulóján tartják.
