Belföld

Lázár szerint dübörög az elszámoltatás

orbán-lázár (orbán viktor, lázár jános, szijjártó péter)
orbán-lázár (orbán viktor, lázár jános, szijjártó péter)

A Miniszterelnökség államtitkára szerint eredményesen zárult az elszámoltatás feltáró része, a többi már a rendőrség, az ügyészség és a bíróság dolga.

Kapcsolódó cikkek

Eredményesen zárult az elmúlt két évben végzett, a 2002 és 2010 közötti kormányzati időszakot érintő elszámoltatás feltáró munkája – közölte a kabinet álláspontját Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön azon a fővárosi sajtótájékoztatón, amelyen Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal és Giró-Szász András kormányszóvivővel közösen értékelték az elszámoltatást.

Lázár János hangsúlyozta, az elszámoltatás hátralévő munkája „a rendőrség, az ügyészség és a bíróság feladata, tekintettel arra, hogy a kormány jogállami alapokon áll”. Az igazság szolgáltatására csak a bíróságok vállalkozhatnak, nekik van erre joguk és kötelességük – tette hozzá.

A tájékoztatón Budai Gyula – aki 2010 őszén vette át az elszámoltatási kormánybiztosi posztot a szintén fideszes Papcsák Ferenctől – azt mondta: hivatala 2010 novembere és idén augusztus között 1442 ügyet vizsgált, 110 nyilvános jelentést készített, 61 esetben tett büntetőfeljelentést, amelyből 30 ügyben még folyik a nyomozás, 7 ügyben viszont már megtörtént a vádemelés. 47 embert meggyanúsítottak, 39 ellen vádat emeltek. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen bizonyítottság hiányában július közepén szüntette meg a Központi Nyomozó Főügyészség a hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott nyomozást az úgynevezett Sukoró-ügyben.

Lázár államtitkár később arról is beszélt, nemcsak az általa vezetett Miniszterelnökségnek, hanem más állami intézményeknek is nyilvánosságra kellene hozniuk dolgozóik bérét, utalva ezzel arra, hogy a hivatal vezető beosztású kormánytisztviselői után az összes dolgozójának nevét, munkakörét és illetményét is közzétette a kormányzati honlapon.

Lázár János közölte azt is, hogy emellett az általa vezetett szervezet dolgozóinak egyéb juttatásait – így például a telefon- és gépjárműhasználatra, a kommunikációs eszközökre, valamint az esetleges költségtérítésre vonatkozó adatokat – is nyilvánosságra hozzák a következő hetekben, „mert semmiféle szégyellnivalónk nincs”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik