Gazdaság

Soros: a világ pénzügyi rendszere széthullott

Soros György befektetési üzletember szerint a világ pénzügyi rendszere lényegében széthullott, és nem remélhető megoldás a közeljövőben a válságra.

A magyar származású pénzügyi guru szerint a jelenlegi zavarok súlyosabbak, mint a 30-as évekbeli nagy depresszió idején voltak. A mostani helyzetet a Szovjetunió felbomlásához hasonlította New Yorkban, ahol a Columbia Egyetemen egy vacsorán fejtette ki véleményét péntek este.

A milliárdos befektető úgy értékelte, hogy a piaci rendszer működésében a Lehman Brothers bank tavaly szeptemberi csődje jelentette a fordulópontot.

„A pénzügyi rendszer összeomlásának voltunk tanúi” – fogalmazott, s hozzátette: „lélegeztető gépre kapcsolták, és még mindig azon van”. Megítélése szerint nincs jele annak, hogy „valahol a mélypont közelében lennénk”.

Soros véleménye egybecseng Paul Volckernek, a jegybank szerepét betöltő amerikai Fed korábbi elnökének helyzetértékelésével. Volcker, aki jelenleg Barack Obama elnök tanácsadója, a Columbia Egyetem pénteki rendezvényén azt mondta: az ipari termelés a világ többi részén még az amerikainál is gyorsabban csökken.

„Nem emlékszem arra, hogy a dolgok valaha is ilyen gyorsan hanyatlottak volna, és ilyen egyenletesen az egész világon, még a nagy depresszió idején sem” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik