Olajipari kiszolgáló vállalatokat államosít Venezuela. Hugo Chavez pénteki bejelentés szerint az állami olajvállalat, a PDVSA mintegy 300 olajtankerrel, kikötői tulajdonrészekkel, munkásokat szállító vállalkozásokkal és mintegy 8000 emberrel gazdagodik.
Drágák és kizsákmányolnak
Az államfő elmondása szerint a lépés azért vált szükségessé, mert a magáncégek túl sok pénzt kértek szolgáltatásaikért, nem vették figyelembe, hogy az olaj világpiaci ára tavaly július óta 60 százalékkal csökkent, és kizsákmányolták dolgozóikat.
Az állami olajcég eddig csak a kutatás és a kitermelés terén vett vissza érdekeltségeket a magánszférától, most már az iparág egészének ellenőrzésére törekszik – értékelték a bejelentést elemzők a BBC-nak. A Bloomberg által megkérdezett amerikai szakértők arra figyelmeztettek, hogy a PDVSA képtelen lesz – elég tapasztalat és menedzsmentkapacitás híján – üzemeltetni az új cégeket, ezért Venezuela olajtermelése csökkenni fog.
Márpedig a kitermelt olaj mennyisége az Egyesült Államok és Venezuela számára is kulcskérdés: Amerika nagyban függ a venezuelai olajimporttól, míg a dél-amerikai ország költségvetési bevételeinek fele az olaj eladásából származik.
Visszaveszik a földet is
Az államfő arra is utasította kormányát, hogy szülőállamában legalább nyolc nagy földbirtokot – összesen 11 500 hektárnyi területet – vonjon állami ellenőrzés alá, mert a földeket mostani tulajdonosaik nem művelik kellő hatékonysággal.
A földet nem lehet kisajátítani, az természeténél fogva mindenkié. A folyókat sem lehet kisajátítani, csakúgy, mint a levegőt sem – indokolta döntését Chavez a köztelevízió Halló, elnök úr című műsorában.
Ugyanitt az elnök közölte: a kormány hamarosan befejezi a Banco de Venezuela, a spanyol Banco Santander leánybankjának államosítását. A lépést Chavez már tavaly júliusban bejelentette, idén márciusban pedig arra szólította fel Ali Rodriguez pénzügyminisztert, hogy tovább ne habozzon meghozni a szükséges intézkedéseket.
