A pekingi statisztikai hivatal jelentése szerint a fogyasztói árak áprilisban 0,2 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva, a márciusi 0,3 százalékos havi ármérséklődés után.
A szakértők a következő hónapokra is áresésre számítanak – mindaddig, amíg a múlt évi magas bázis hatása megszűnik -, de a későbbiekben, az év második felében már az inflációs nyomás erősödését várják a pénzügyi ösztönzés és a bankhitelezés fellendülése miatt.
A kínai központi bank 2008 végén erőteljesen leszállította az irányadó bankkamatot az 585 milliárd dollár értékű gazdasági csomagot kísérő intézkedésként. Most a szakértők nem számítanak további kamatmérséklésre a defláció ellensúlyozására, a defláció szerintük nem veszélyezteti súlyosan a gazdaság élénkülését.
