Belföld

Vonzóvá válhat a tanári diploma

balog-hoffmann (ingyenes, balog zoltán, hoffmann rózsa, )
balog-hoffmann (ingyenes, balog zoltán, hoffmann rózsa, )

Akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, például fizika-kémia tanár képzésre jelentkeznek a felsőoktatásba - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az M1 Az este című műsorában csütörtök este.

A szakminiszter hangsúlyozta: vannak olyan szakmák, amelyekre az államnak szüksége van. A pedagógusokat például egy külön rendszerben kell képezni, ezért a kormányzatnak tudnia kell, hogy hány pedagógusra van szükség 5-10 év múlva. A képzendő tanárok számát is ez alapján határozzák meg.

A leendő pedagógusok olyan szerződést fognak kötni, amelyben nem ők fizetnek, hanem olyan ösztöndíjat kapnak, ami körülbelül megfelel a minimálbér nettó összegének.

Január végétől – az önkormányzati iskolák állami fenntartásba vételével – például pontosan fogják tudni, hogy Magyarországon hány fizikatanár van, hol tanítanak, illetve hol van rájuk szükség. Ezzel lehetővé válik egyfajta kiegyenlítődés az állami rendszerben.

A szakminiszter szombaton tárgyal ismét a diákok képviselőivel. Balog Zoltán az egyeztetéstől azt várja, hogy a hallgatók megértsék a konkrét intézkedéseket, és sikerüljön eloszlatni a bizalmatlanságot azzal, hogy eléjük teszi azokat a jogszabályi erővel bíró kormányhatározatokat, amelyek előírják a tárca feladatait.

A szombati találkozón szó lesz a hallgatói szerződésekről is. A miniszter szerint azonban itt még van idő a megegyezésre, hiszen az első ilyen szerződéseket csak jövő szeptemberben kell megkötni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik