A The New York Times csütörtöki értesülése szerint az IMF ezzel megvárja a január 17-ére kiírt elnökválasztások végét. A lapjelentést pénteken délelőtt még nem kommentálták Kijevben.
A folyósítás elutasításának az oka, hogy az IMF elégedetlen a költségvetés kormányzati kezelésével.
Az IMF egyik képviselője azt mondta a lapnak, hogy a valutaalap bármikor hajlandó újra az együttműködésre, amint egyetértés alakul ki az ország vezetői között. Konszenzus nélkül nagyon nehéz előrehaladni – tette hozzá.
Az IMF tavaly novemberben 16,4 milliárd dolláros készenléti hitelt hagyott jóvá Ukrajnának. Az IMF eddig 11 milliárd dollárt utalt át Ukrajnának.
