Belföld

Százezer tüntetőre számítanak a Békemeneten

Nem lesz zászlóégetés, és nem kérnek a szélsőjobb támogatásából - mondja Bayer Zsolt.

Az előzetes felmérések alapján legalább százezren vesznek részt a szombatra meghirdetett Békemenet Magyarországért demonstráción – jelentette be Széles Gábor üzletember egy szerdai tájékoztatón. A szervezők néma, békés demonstrációval kívánnak tüntetni a kormányért és Európáért.

Bayer Zsolt újságíró kijelentette: igent mondanak Európára, de nemet mondanak arra, amit Európa „egyes politikai és sajtókörei művelnek Magyarországgal”. Hangsúlyozta: nem kívánnak együtt tüntetni a szélsőjobboldallal, és nem fognak zászlókat sem égetni. Szeretnék eloszlatni azt a tévképzetet, hogy a jelenlegi kormányt senki nem támogatja Magyarországon.

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője elmondta: 15 órától lehet gyülekezni a Hősök terén, onnan 16 órakor indulnak el a Kossuth térre. Az út gyalog körülbelül egy óráig tart, és a tömeg nagyságától függ, hogy mikorra ér mindenki a Parlament elé. Az eseményen nem lesznek beszédek.

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapító-szóvivője kijelentette: a nemzetközi összefogást jelzi, hogy a hét szomszédos országból is várnak civileket a tüntetésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik