Belföld

Életrajza cáfolja dr. Schmittet

Kisdoktori? PhD? Tudományos fokozatok hálójába keveredett a plágiummal gyanúsított államfő.

Kisdoktori helyett PhD szerepel Schmitt Pál EP-s életrajzában – hívja fel a figyelmet a tényre az Egyenlítő Blog. A Hír24 is megírta: szerdán az államfő a Kossuth Rádióban a plágiumvádakkal szemben azzal védekezett, hogy ez csak kisdoktori, nem PhD, így kevésbé szigorú szabályok vonatkoznak rá.

Tartalmilag ez – mint mondta – azért is fontos, mert a kisdoktori értekezés formája megengedte, hogy a dolgozat végén egyben sorolja fel a forrásokat, míg ma már a PhD esetében minden oldalon és soron jelezni kell az idézetet.

Az Egyenlítő – Lakner Zoltán politológus felvetésére – végignézte az Európai Parlament idegen nyelvű honlapjait és kiderült: a magyar köztársasági elnök (egykori EP-képviselő) életrajzában a következő nyelveken szerepel a “PhD” szó: angol, német, dán, lengyelszlováklitvánhollandlettcsehésztbolgár.

Itt felidéznénk Pálinkás József, az MTA elnöke minapi nyilatkozatát. Eszerint mivel az államfőnek nincs tudományos (PhD) fokozata és nem tagja az MTA köztestületének, az Akadémia elnökének és testületeinek nincs jogköre vizsgálatot folytatni Schmitt Pál 1992-ben a Testnevelési Egyetemen megszerzett, tudományos fokozatnak nem minősülő, úgynevezett kisdoktori (dr. univ.) címével kapcsolatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik