Ezt nem lesz könnyű megmagyarázni. 2008-ban jó eséllyel minden olyan munkavállaló, aki a nyugdíjrendszer második és harmadik pillérében érdekelt, azaz vagy kötelező, vagy önkéntes magánnyugdíjpénztár tagja, elveszítette eddigi felhalmozásainak 10-20 százalékát.
Ez bizony elég rosszul hangzik. A pontos részleteket majd megismerjük, biztosan lesz jobb és rosszabb teljesítmény is a pénztárak között, de alapvetően az öregkori éveinkre félretett vagyonunk 2008-ban nem fialt, hanem erodálódott.
A magánemberek eddig is hallhattak ugyan részvénypiaci árzuhanásról, állampapír piaci hozamemelkedésről, de sajnos Magyarországon keveseknek vannak közvetlen részvénybefektetései, nem igazán elterjedtek a szofisztikáltabb befektetési alapok sem, így valójában a nyugdíjpénztári értesítők lehetnek az első igazán széles lakossági körben kiosztott válság-pofonok.
Portfóliók titka
Hiszen hogyan is néznek ki a magyar nyugdíjpénztári portfóliók, vagyis azok az eszközök, amelyekben a tagoktól beszedett vagyont a pénztárak tartják? Alapvetően jó sok magyar állampapír, egyre több magyar részvény, végül némi külföldi részvény, ingatlanalap. Szegény vagyonkezelők, illetve még inkább szegény pénztártagok azt sem tudják hová nézzenek, hiszen mindenhol nagyot harapnak az ujjukba. A Budapesti Értéktőzsde indexe 2008-ban 26231 pontról, 12242 pontra, azaz 53 százalékkal esett.
Ha tehát egy portfólióban 30 százalék volt a magyar részvény, akkor csak ez a portfólióelem átlagosan 15 százalékos veszteséget jelentett a teljes vagyonra nézve. Nyugodtabb években egy rosszul szereplő piac rémes teljesítményét tompítanák a nyugodtabb piacok, de 2008-ban ebben sem bízhattunk. A külföldi részvénypiacok sem hoztak sokkal jobb eredményeket, és bár az állampapírpiacon, vagy éppen az ingatlanpiacon ilyen drasztikus folyamatok nem játszódtak le, hozamot itt sem nagyon lehetett termelni.
Ki a hibás?
Mindez szomorú, kellemetlen a pénztáraknak és nagyon fáj a tagok pénztárcájának. Ugyanakkor sajnos van ilyen, és nagyon nem lehet okolni senkit. Az előtakarékosság, az öngondoskodás igenis hasznos. Kicsit is hosszabb idősorokon mindig az látszik, hogy a csúnya visszaesések ellenére a fejlettebb befektetési piacok, itt elsősorban a részvénypiacokra lehet gondolni, jól teljesítenek. Márpedig a nyugdíjpénztári portfóliók hosszabb idősorokon értelmezhetők.
Ha valaki azt gondolta, hogy 12 millió forint nyugdíjpénztári felhalmozással vonul nyugdíjba, majd egy újabb évi takarékoskodás után végül 10 millió forintja marad, az biztosan nem érzi jól magát – és igen visszafogottan fogalmaztunk. A nyugdíjcélú előtakarékosság ezen formája azonban sajnos ilyen.
Ha valaki egy adott összeget kezel hosszú éveken át egy portfólióban, akkor számára teljesen mindegy, hogy melyik évben jön el a krach, az ugyanúgy hazavágja a portfóliót. A pénztártagság azonban nem így működik, amennyiben az előtakarékosság elején van egy rossz év, az sokkal kevésbé fáj, mintha az előtakarékosság végén, hiszen a havi rendszeres befizetés miatt nagyon nem mindegy, hogy egy kisebb vagyont sújt a rossz év, majd az újabb befizetések már egy jobb hozamkörnyezetben érvényesülnek, vagy hosszú évek teljes megtakarítását roncsolja egy durva besszév.
Választani kötelező
Részben éppen itt köszön vissza a nyugdíjpénztári választható portfóliók értelme, amely azt támogatja, hogy az utolsó felhalmozási években már konzervatívabban fektessen be a befektető. Sajnos a magyar gyakorlatban korántsem egyedülálló módon, ha baj van, megrémülünk, és össze-vissza változtatunk, amúgy értelmes szabályokat.
Hiszen mi is történt? A választható portfóliók szabályrendszere miatt a magyar állampapírpiacról nyugdíjpénztári vagyon vándorolt a részvénypiacra. A szabály indokolt volt, az állampapírok döntő túlsúlya vagyonkezelői alibizésnek tekinthető, a részvény hosszabb távon jó befektetés, a nyugdíjpénztár pedig igazán hosszú távú befektetés, tessék részvényeket tartani! Igen ám, de sajnos az időzítés rendkívül kellemetlenül sült el.
A magyar állampapírpiacról hiányzott a pénztárak vagyona, vagyis ott a kivonás gondot okozott, míg a vagyont befogadó részvénypiacon nem segített a friss tőke, sőt, a más okok miatt tomboló vihar agyonvágta a frissen beözönlő vagyont. Van ilyen, sajnos ez egy nagy balszerencse volt a tagok, illetve a pénztárak szempontjából. Ráadásul miután előbb szigorúan határozták meg a portfóliók részvényhányadát, majd jól leestek az árak, a szabályozók visszaengedtek némi vagyont az állampapírpiacra. Az állampapírpiacot igazán ez sem mentette meg, de a tagok érdekeivel nem feltétlenül találkozott a „vissza a kötvénybe!” elv.
Ezt majd utólag meglátjuk, mindenesetre, ha sok pénztártag kimarad egy részvénypiaci pozitív korrekcióból, akkor nem lehetünk majd elégedettek a szabályok ilyen felülírásával.
Optimizmus
Vannak azért jó hírek is. Hiszen az első félévben a tagok azon is bosszankodhattak, hogy a magasabb részvényhányadot sok alapkezelő külföldi piacokról szerezte meg, és mivel a forint gyors ütemben erősödött az euróval szemben, a devizakitettségen is bukás keletkezett. A jelenlegi rekordgyenge forint idején legalább a devizaeszközök javítják a hozamokat! Akárhogyan is, de 2008 mindenképpen csúnya év volt, de nem szabad elkeseredni, az öngondoskodás igenis hasznos. Aki nagyon el van kámpicsorodva, az nézzen meg hosszabb távú részvénypiaci görbéket, amire leginkább az amerikai piacok alkalmasak. Csúnya szakadékok vannak benne, de egy-egy 20-30 százalékos bukás, a hosszabb idősorokon csak némi cikk-cakk az emelkedő trendben. Higgyük el, most is így lesz!
a bessz lehetőség
A tőzsdén sokan gondolkodnak úgy, hogy nagy áresés idején a kockázatokat látják, és nem a beszállási pontot, míg nagy áremelkedés idején a kapzsiság további vételekre hajtja őket. Ha fordítva tennénk, akkor sokkal jobban járnánk, és ilyen szempontból a nyugdíjpénztárakba áramoltatott viszonylag állandó megtakarításunk inkább kedvező.
Nézzük meg ezt egy egyszerű példán. Egy befektető úgy dönt, hogy ő negyedévente vesz 10 OTP részvényt. 2008-ban, az első negyedévben ezt 8000, a második negyedévben 6000, a harmadik negyedévben 7000, végül a negyedik negyedévben 3000 forintos áron tehette meg (az adatok szándékosan kerekítettek és kitaláltak). Ennek a befektetőnek az évi 40 darab OTP megvásárlása 240 ezer forintjába került.
Ha valaki ezt az OTP-re költhető összeget fixálja (ez sokkal inkább hasonlít a nyugdíjpénztári felhalmozásra), akkor ugyanebből az összegből a negyedévekben négyszer 60 ezer forintért vehet OTP-t. Számoljunk csak! Az első negyedévben 7,5 papírt, a másodikban 10-et, a harmadikban 8,6-ot, a negyedikben 20-at. Éppen ugyanannyit költött, de az egyenletes megtakarítás miatt nem 40, hanem 46,1 részvénye lett év végére.
